Lejátszották az olimpiai döntőt a Diamond Ball-on

Diamond Ball, nők: USA - Ausztrália 71 : 67

Kétségtelenül a két legnagyobb favorit csapott össze ma az utolsó felkészülési tornán, és végig kiélezett meccsen az amik felülmúlták az auszikat. Nagy fizikai harc, korábbi felkészülési találkozóikhoz képest kevés pont, kőkemény védekezés volt jellemző a derbire. Kiemelhető Leslie dupla-duplája, Taylor eredményes játéka, valamint a két csapat 90%-os büntetőzése. Meglepő, hogy összesített triplamutatójuk viszont csak 4/28 volt, amit szánalmasnak is nevezhetnénk, ha tiszteletlenek lennénk a két legerősebb válogatottal szemben (stat). Persze nem vagyunk azok, és következő mérkőzésükön (aug. 23-án 22 órától - nálunk 16:00-tól) úgyis jobban fognak dobni.

2008.08.05. 17:51 bzsozsi | Szólj hozzá! Címkék: női team usa diamond ball opals

Pierce bilincsben

Paul Pierce nem játszik az Olimpián, nem is kapott meghívást, mitöbb a 2002-es világbajnoki fiaskó után 2004-ben tisztelettel megkérték, hogy ne is nagyon akarjon játszani Athénban. Ugyan szurkolóként kint lesz Pekingben, ő lesz az amerikai csapat zászlóvivője, azonban így a felkészülés helyett van jobb dolga is. Például az, hogy megbilincseltesse magát Las Vegasban vasárnap hajnalban!

A FanNation beszámolója alapján Pierce a hajnali órákban leállították a rendőrök szabálytalan vezetési stílusa miatt, majd meg nem nevezett okból megbilincselték a 2 méteres 105 kilós NBA MVP játékost. A beszámolók szerint Pierce hamar lehiggadt, a szondán 0.08 alatt fújt, ami Nevada államban a megengedett legmagasabb alkoholszint, majd már utasként távozott a helyszínről.

 

2008.08.05. 14:01 mdi | 1 komment Címkék: nba boston celtics paul pierce

50 millió dollárt ér a Kiválasztott Görögországnak

Az elmúlt napok legjobb híre, hogy az Olympiakos Pireus megvenné Lebron Jamest. A Beckham-kérdés (karrier vs sok pénz) elérte Amerikát is: játsszon sok pénzért, a dicsőségért az NBA-ben vagy elképzelhetetlenól sok pénzért Európában az ember? Childress az Olympiakosba tart, Arroyo pedig aláírt tegnap az izraeli Maccabi Tel Avivhoz.

A havi apanázs csak egy dolog, ezért hiába kínál évi 50 millió dolláros fizetést a fizetési sapka hiányában (évi 25 millió Garnett a legjobban fizetett játékos jelenleg) a görög csapat, ha nincs akkora értéke az Euroligában a legjobbnak lenni, mint az NBA-ben. A különböző szponzori szerződésekről, így a Nike 90 millió dolláros kontraktusáról nem is beszélve, amit a görög tengerpartról nehéz lenne visszahozni.

A görög Euroliga-csapat 2010-től, Lebron szabad ügynökké válásakor csapna le a játékosra, adta ki egy csapathoz közeli ember az információt a Sports Illustrated újságírójának. A szakíró szerint így Lebron James még nagyobb sztárrá, így még erősebb ipari termékké válhatna, még  Jordannél is jobban.

Ma ez elképzelhetetlennek tűnik, de az Euroliga egyre erősödik, nagy a nézettsége, nincsen fizetési sapka, egész Európát behálózza. David Stern régi vágya, hogy az NBA határait kitágítsa, megjelenjen Mexikóban, majd Spanyolországban is. Néhány ezer kilométer repülés nem oszt nem szoroz ma már. Közben Kobe Bryant is viccelődött: szívesen játszana Oroszországban, nyilatkozta mosolyogva, persze ha kifizetik az évi 40 millió dollárt neki.

Kapcsolódó anyag: Dzsémsz király

2008.08.05. 10:00 vl | 3 komment Címkék: üzlet nba euroleague lebron james

Rátgéber taktikája a régi: védekezzünk

Kép forrása: mizopecsbasketball.hu

Ma lejátszotta újabb előkészületi mérkőzését a női válogatottunk a németek ellen (73:47). Rátgéber azt csinálja, amiben a legjobb: fiatal, küzdeni tudó játékosokból épít egy alapvetően agresszívan védekező csapatot. Támadásban nem megoldottak a belső posztok, bár 4-esen ott van Vajda, de centerben Horti és Újhelyi nagyon kevésnek tűnik. A németek ellen nem volt domináns center, a támadó lepattanót sem támadták, így a belső posztokról csak annyi derült ki, hogy támadásban nem tudják magukra venni a csapatot. A külső sorunk Hontival, Fegyvernekyvel erős, amihez kiegészítenőnek Bujdosó vagy Semsei jól jöhet. Sajnos nincsen igazi egyesünk (és még nem is Iványi Dalmához mérhető, hanem csak a minimális elvárásokhoz), bűr Fűrész Diána és Englert Orsi megoldja a feladatokat valószínűleg, főleg, ha Fegyverneky is besegít.

2008.08.04. 23:47 vl | 1 komment Címkék: magyar eb női válogatott előkészületi

Az ami fiúk után a nők is agyonverték az oroszokat

Egy friss eredmény a női Diamond Ball-ról: USA - Oroszország 93:58!

Ez talán még a vártnál is jóval nagyobb különbség, ráadásul már a félidőben +24 volt. Az oroszok egy másodpercig nem vezettek, volt viszont 26(!) eladott labdájuk (az amerikaiak 22-je sem kevés), ugyanennyi lepattanójuk (USA: 42!), és 37%-kal hajítottak a mezőnyből (odaát: 58%), így lassan összeáll, hogy mitől volt ekkora a különbség (teljes statisztika).
A szbornaja kikapott a felkészülés során a spanyoloktól (Moszkvában, simán), a lettektől, most pedig csúnyán az amerikaiaktól. Kérdés, hogy jó szokásukhoz híven amikor kell, akkor majd összeszedik magukat, vagy tényleg bajok vannak.

2008.08.04. 19:16 bzsozsi | Szólj hozzá! Címkék: olimpia női diamond ball

A legszexisebb kosaras nők

Összeszedtük az általunk legszebbnek/leghelyesebbnek tartott kosarashölgyeket, akik részt vesznek a pekingi Olimpián. Ez a szakmaiság, nem a letámadó zóna.

Van tizenévesünk, van karácsonyi gyerekünk és van magamutogatósunk is. Legnagyobb döbbenetünkre nincs viszont brazilunk. Átnéztük még egyszer a dél-amerikai kínálatot, de nem, semmi. A koreai és mali hölgyek hiányán kevésbé lepődtünk meg. Három versenyzővel képviseltetik magukat orosz barátaink (hála Becky Hammonnak), 2-vel a spanyolok (nagyon erős kettővel!), és 1 főt ad csapatunkba a lett, a fehérorosz, a cseh, az új-zélandi, az ausztrál, a kínai (mondjuk ezt meg kell magyaráznunk) és az amerikai válogatott.

Nem volt szempont az, hogy ki milyen ügyesen bánik a labdával (jó, néha rásegített a pozitív megítélésre), de azért végigolvasva a névsort, nem állunk rosszul ilyen téren sem. 12-es keretünkben egyedül klasszis centerből (és egyáltalán bármilyen centerből) van alulkínálat, bár melyik edzőt zavarná ez, ha a kezdője Lauren Jackson lenne? Ennek ellenére egy ilyen csapat láttán valószínűleg minden jóérzésű férfiedző elvállalná a feladatot.

Szavazzatok a hajtás után, hogy ki legyen a Most Beautiful Player?

2008.08.04. 13:00 bzsozsi | 21 komment Címkék: olimpia női

Vince Carter, Melo és a védekező Amerika

  • A dress code miatt kétszer kihajították Vince Cartert a Mansionból. Kosaras, ne járj rövid nadrágban mindenhova!
  • Amerika elverte a Kirilenkóval, Holdennel felálló orosz csapatot, és csak 68 pontot kaptak. A védekezésük felerősödött, és végre nem dobtak 120 pont felett, így egy kosármeccs benyomását keltette a produkciójuk. Kobe 19, Melo 18, Wade 16, LJ 10 pontot szerzett.
  • Carmelo Anthony blogot ír a NY Timesnak, tessék olvasni a pufi képű szövegeit.

2008.08.04. 10:32 vl | Szólj hozzá! Címkék: olimpia peking team usa vince carter carmelo anthony

Mindenkit megvernek

A Dwayne Wade vezette csapat Makaón csütörtökön Törökország gárdáját verte 114-82-re, majd Litvánia ellen folytatta a sikerszériát, 120-84 arányban lelépve a kelet-európai ellenfelet. - forrás: MTI, Sportgéza

A USA Basketball International Challenge most Shanghaiba költözik, holnap az Oroszokkal (reggel 9), 5-én az Ausztrálokkal (délután 2) játszanak az amerikai fiúk.

A tornát nálunk elvileg az Eurosport2 közvetíti, gyakorlatilag úgy tűnik a Team USA meccseire nem vették meg a jogokat, de a műsorújságuk minden esetre egy katasztrófa. Az NASN-en ugyancsak feltűnt a programban, azonban a műsorban rákerestem, nem találtam ott sem.

2008.08.02. 13:00 mdi | 2 komment Címkék: olimpia nba peking2008 team usa

Ilyen cipőket hordanak a kosarasok Pekingben

A Nike Hyperdunk lesz a pekingi olimpia cipője, majdnem az összes ország majdnem az összes top játékosa ebben a nagyszerű, szuperszínes modellben lép majd pályára. Képgalériánkban kilenc ország olimpiai csapatcipőjét mutatjuk be. A Hyperdunk alól az egyik kivétel a házigazdák nagy reménysége, Yao Ming, aki sérült lábát egy speciálisan neki készített Nike Air Force 1-ba bújtatja és azzal szaggatja majd az olimpiai gyűrűt.

Színes cipők itt

A Nike Hyperdunk a cég minden idők legkönnyebb kosárcipője, a sajtóanyag szerint csupán 368 gramm, így 18 százalékkal könnyebb, mint egy átlagos Nike kosárcipő. Július 26. óta bárki megvásárolhatja az amerikai csapatnak tervezett darabot, amivel Kobe olyan ügyesen át tud ugorni egy Aston Martint (vagy nem).

Önnek tetszenek a szuperszínes cipők?

2008.08.01. 14:28 mvmv | 2 komment Címkék: olimpia cipő kobe bryant yao ming

Dzsémsz Király

Most induló sorozatunkban az olimpiai kosártorna kiemelkedő csapatainak egy-egy kiemelkedő alakját mutatjuk be. Nem vitás, hogy legjobban a TEAM USA szereplését várják az "amatőr sport ünnepén", és bár nehéz eldönteni, hogy ennek a csapatnak ki a legjobb játékosa, mégis ki kellett emelnünk egyet. A szerkesztőség választása "A Kiválasztottra", "King Jamesre" esett, noha nem gondoljuk, hogy ő lenne a legjobb kosárlabdázó a 12-ből. Viszont nagy valószínűséggel a legtehetségesebb, az ő mezében rohangászik a legtöbb gyerek a világon, mi több ezen a tornán tehet egy lépést a legjobbá válás útján, például azzal, hogy alkalmazkodik a nemzetközi játékhoz - ez a 2006-os vb-n nem nagyon sikerült neki - és mondjuk bedobja a büntetőit - ez sem – és nem utolsó sorban olimpiai bajnok lesz.

LBJ a Cleveland Cavaliers játékosa, ahol fő feladata az első számú sztár szerepe, az ellenfelek kitömése minden támadó statisztikai kategóriában, és adottságai alatt teljesítés védekezésben, mert ugye erre van négy csapattársa is egyszerre a pályán. Ez utóbbi tulajdonság az, ami Jamest (egyelőre?) elválasztja a legnagyobbaktól, akik a pálya mindkét végén a legmagasabb szinten teljesítenek. Ettől függetlenül LBJ konstans tripla-dupla veszély az ellenfelek számára, rosszabb napjain csak 25 pontot dob, jobbakon a határ a csillagos ég. Elvileg hármas (small forward) poszton játszik, azonban a Cavaliers olyan szinten köré épül, hogy gyakran az irányító szerepkörét is betölti. Átlag feletti labdakezelési képességei ezt lehetővé is teszik számára, azonban eladott labdáinak számán még faragnia kéne, ha ebben a szerepkörben igazán sikeresen akar teljesíteni. James igen erős felsőtesttel rendelkezik, ez és hihetetlen mozgáskoordinációja teszik lehetővé, hogy felvegye az ütközéseket a levegőben, majd dobómozdulatát megváltoztatva 2+1-et érjen el, amely kategóriában vitathatatlanul a legjobb volt az utóbbi szezonokban.

2008.08.01. 08:00 mdi | 12 komment Címkék: nba peking2008 lebron james cleveland cavaliers team usa

Remélem nem verekszik

A Houston Rockets a Sacramento King-szel egy Ron Artest-Bobby Jackson cserén dolgozik. Artestnek kifelé állt már a szénája Sacramento-ból, noha 2004 óta a legjobb szezonját produkálta (20.5ppg), a Houstonnak meg Yao mellett egy mobilisabb erőre van szüksége belül. Erről még nem írnánk, viszon az Olimipára készülő Yao Ming odanyilatkozott hogyaszongya:

"Remélem már nem verekszik és kerget embereket a nézőtéren", visszautalva Artest 2005-ös ügyére, amikor a Pacers színeiben verekedésbe keveredett néhány kevésbé barátságos Detroit szurkerrel.

"Azt hiszem, ha Yao jóváhagyja, Houston Rockets játékos leszek", szúrt vissza Artest, majd rögtön el is vette kiejelentése élét, "(Yao) felhívhatott volna előbb. Ugyanakkor ez Yao Ming csapata."

"Bármit akar majd tőlem Yao Ming, én ott leszek. Bármit kér tőlem Tracy McGrady, úgy fog történni." - tett később tanúbizonyságot Artest arról, hogy valóban Houstonba kíván költözni.

2008.08.01. 04:03 mdi | 3 komment Címkék: yao ming houston rockets ron artest trash talk

Jordan: Sokkal jobb lennék Bryantnél

Nem is kommentálnánk ezt a videót, mert minden idők két legjobbjáról van szó, bár kétség kívül MJ a zseni. Én annak idején a budapesti Sólymok nyári edzőtáborába jártam, ott Boros Zoli és Heinrich Robi volt a példakép, itt Jordan.

2008.07.31. 19:12 vl | 3 komment Címkék: kobe bryant michael jordan

Rátgéber első edzése Pécsen 1993-ban

2008.07.29. 23:35 vl | Szólj hozzá! Címkék: pécs 1993 rátgéber lászló

Manu Ginobili örül, hogy tud zsákolni

  • Lesérült az egyik kedvenc orosz kosarasom, Victor Khryapa. A bokasérüléssel elég nagy bajba kerültek az oroszok, mert pótolhatatlan játékos került a sérültlistára.

     

  • Az egyik kedvenc kosárlabdámat játszó, az olimpiai bajnok Argentína elverte Iránt Scola vezetésével. A hírben nem ez a fontos, hanem Manu Ginobili boldogsága, aki újra tudott zsákolni a sérülése után.

  • Kína legyőzte Angolát a Diamond Bell nevű kosártornán Pekingben (augusztus 1-ig tart, rengetegen közvetítik), Yao 21 ponttal szórakoztatta kreatívnak nem annyira nevezhető játékával a közönséget. Hurrá!

2008.07.29. 23:29 vl | Szólj hozzá! Címkék: olimpia peking yao ming manu ginobili louis scola victor khryapa

5 dolog, amit az amerikaiak várnak az olimpián

1, Michael Phelps megdönti Mark Spitz rekordját, és 7 olimpiai aranynál többet szerez.

2, A kosárcsapatuk agyonveri a világot.

3, A softball és a baseball csapatok győzelmei.

4, Az öreg sportolók teljesítménye. Jason Kidd például 35 éves.

5, Összesítettben is a legjobbnak lenni az olimpián, ami szinte lehetetlen a kínaiak mellett.

(Xinhau)

2008.07.29. 11:38 vl | 1 komment Címkék: olimpia peking

Mindenki Amerika-ellenes a kosártornán

Az olimpia az egyetlen olyan torna, amelyiken szinte mindenki az amerikai csapat ellen szurkol, mert a legnagyobbnak és legjobbnak el kell hullania, nincs mese. Pekingre nagyjából elnöki figyelem mellett válogatták össze a legjobbakat, így még korunk legnagyobbja, Kobe Bryant is visszavedlett a Team USA-mezbe.

Hol van már a Dream Team? Sehol, pedig az idei keret van olyan színvonalas, mint az 1992-es volt. Persze nem lehet azt mondani, hogy Kobe olyan jó, mint Jordan, Wade meg jobb Larry Birdnél, Lebron pedig Barkleynál, de az tény, hogy most a lehető legerősebb kerettel jönnek:

Deron Williams, Chris Paul, Jason Kidd, Kobe Bryant, Dwyane Wade, Michael Redd, LeBron James, Carmelo Anthony, Tayshaun Prince, Carlos Boozer, Chris Bosh, Dwight Howard

Ha őszinte akarok lenni, a Kidd, KB, Wade, LJ, Anthony, Howard sor zseniális, cserébe Williams és Boozer, védekezni Prince. Az örök problémájuk, hogy a sztárok hogyan tudnak együttműködni, most nem került még elő, Lebron szerint nagyon jó a kémia most. De az biztos, hogy az éles meccseken az olyan győztes-típusokat, mint Kobe, Lebron vagy Wade, nehéz lesz a másiknak alárendelni, mégis csak el kell közöttük osztani 60 pontot (ami fejenként 10-15 támadás alsó hangon). A Kanada elleni győzelem pedig lehengerlő volt, 60 ponttal bárkit megverni, az már nagy szó. De ők olimpia címet akarnak, mert az utóbbi 7 év annyira kínos, hogy ziccerezni is pironkodva mentek be a palánk alá, és csak sötétben edzettek.

2008.07.29. 08:00 vl | 27 komment Címkék: olimpia elemzés peking team usa

A legfontosabb csapat: Lebron James és Amerika

Mennyire fontos Amerikának a kosárlabda? Mennyire fontos az olimpiának a kosárlabda? Mennyire fontos a Team USA? Annyira, hogy az olimpiai számot a Time Lebron Jamesszel adja el, pedig azért akad még egy-két sportoló a futottak még kategóriában.

2008.07.29. 01:43 vl | Szólj hozzá! Címkék: lebron james team usa

Gasolék cirkuszi mulatságot varázsoltak a meccsből

SPANYOLORSZÁG–MAGYARORSZÁG 103–45 (26–13, 28–13, 25–10, 24–9)
Zaragoza, 12 000 néző. V: Alzuria, Peruga, Tutor (spanyolok)
SPANYOLORSZÁG: Rubio 4, Navarro 8/6, Reyes 11, Jiménez 3/3, P. GASOL 32/3. Cs: Calderón 2, Garbajosa 8/3, Mumbrú 7, M. GASOL 20, Fernández 8/6, Rodríguez.
Szövetségi kapitány: Aito García Reneses
MAGYARORSZÁG: Simon B. 6, Németh 12/6, Hendlein 4, Sitku 6/6, Bencze Z. Cs: Molnár A. 3/3, Grebenár, Horváth Á. 5, Lóránt 7/3, Ferencz 2, Simon L.
Szakmai igazgató: Mészáros Lajos
Az eredmény alakulása: 2. p.: 3–3. 5. p.: 7–5. 7. p.: 17–7. 11. p.: 29–16. 16. p.: 44–16. 17. p.: 48–18. 19. p.: 48–24. 24. p.: 64–26. 28. p.: 77–28. 29. p.: 79–30. 30. p.: 79–36. 36. p.: 90–36. 39. p.: 97–45
Kipontozódott: Bencze (37. p.)

A magyar válogatott elment Zaragozába bokszzsáknak, hogy Gasolék az olimpia előtt elbúcsúzzanak rajongóiktól. A vásári mulatságot igyekeztünk nem megzavarni, amihez a Mészáros Lajos válogatta öregek csapata éppen megfelelő volt. A magyar csapat csütörtökön kapta meg a felkérést, talán lehetett volna nemet mondani, mert ez hogy is mondjam, kevés. Összeverbuválták az egy hete készülő csapatot és elutaztak, hiszen Zaragoza szép város, Gasolék ellen játszani meg öröm.

A kétlabdás zsákolásával roadshowzó Sitku Ernő is újra a válogatottba került, mivel széles e hazában csak ő lehet képes megállítani Gasolt, aki ezért csak 32 pontot dobott (a kisebbik Gasol 20 pontot). Kedvenc Navarróm, Garbajosám és Calderonom nem pörgött fel a rangadóra.

Reneses edző tartja ígéretét, hogy az olimpián igyekeznek szórakoztatni a nézőket. De miért rajtunk gyakoroltak?

 

2008.07.29. 01:26 vl | 4 komment Címkék: férfi spanyolország magyar válogatott barátságos pau gasol

Kupagyőztes a női válogatott

A Rátgéber László vezette megújult női válogatott begyűjtötte a tornagyőzelmet, ami nem kis bravúr az újjászervező csapatnak.

Magyarország-Törökország 66–62 (17–13, 13–16, 18–18, 18–15)
Kusadasi, 1 500 néző. V: Isik, Karacam (törökök)
Magyarország: SEMSEI 8/6, FEGYVERNEKY 17, Somogyi 5/3, VAJDA 14, KRIVACSEVICS 8. Csere: Fűrész 4, HORTI 7, Horváth Zsó. 1, Vida, Köllő 2.
Edző: Rátgéber László
Törökország: ALBEN 11, Tuncluer 6, Gokce 2, Caglar 3, YILMAZ 18. Csere: KARSLI 6/6, Palazoglu, Yigit 6, Tasci 2, Ivegin 4, Bilge, Bakircioglu 4.
Edző: Ceyhun Yildizoglu

A Nemzeti Sport képe

2008.07.27. 20:36 vl | 1 komment Címkék: magyarország kupa válogatott nőiválogatott

Első nap már rangadóval kezd a férfi mezőny (menetrend)

Már régóta elkészültek a csoportbeosztások az olimpiára, amit nem titkolunk tovább, sőt nagyképűen tippelni is fogok.

A csoport: Argentina, Australia, Iran, Lithuania, Russia, Croatia

B csoport: Angola, China, Spain, USA, Greece,Germany
Preliminary Round:

A lebonyolítás:

2008.07.27. 12:03 vl | 1 komment Címkék: olimpia peking

A kungfu pandával és Yaoval támad Kína

A pekingi olimpián mindent Yao Ming köré igyekeznek felépíteni, ami érthető, ha belegondolunk, hogy hány millióan nézik miatta Kínában a kosárlabdát. A másik cirkuszi mutatvány 1992 óta a Team USA, és azon belül is Lebron James. A kettőt a Coca Cola hozta össze egy reklám erejéig.

2008.07.27. 11:48 vl | 5 komment · 1 trackback Címkék: reklám olimpia peking yao ming lebron james

A kínai csapat rokonai megszívták

Nem elég az előre félretett jegy a kínai kosárcsapat családtagjainak. Az augusztus 10-i USA-Kína mérkőzésre például a rokonok nagy része hoppon maradt. (Xinhuanet)

UPDATE: néhány óra alatt elkeltek a maradék jegyek az olimpia kosártornájára, éjszaka ötezer ember várt a jegyek megvásárlására

Az amerikai kosárcsapat szokás szerint nem az olimpiai faluban lakik, ahogy ezt 1992 óta teszi. (Xinhuanet)

 

2008.07.27. 10:17 vl | Szólj hozzá! Címkék: kína olimpia peking

A női válogatott szétverte a németeket

A magyar női kosárlabda-válogatott simán legyőzte a német csapatot a Törökországban zajló Európa-bajnoki felkészülési torna második mérkőzésén. Eredmény: Magyarország-Németország 66-49 (14-16, 18-10, 17-13, 17-10). A legjobb magyar dobók: Fegyverneky 15, Vajda 9/3, Krivacevic 9, Somogyi és Horti 8-8.

A magyarok nagy meglepetésre múlták felül az Európa-bajnoki 11. helyezett németeket. A bravúros siker titka Fegyverneky klasszis teljesítménye mellett a 40 percen át bemutatott rendkívül szigorú védekezés volt. Vasárnap a házigazda törökök ellen a tornagyőzelemért lépnek parkettre a magyarok annak ellenére, hogy a pénteki nyitókörben 63-58-ra kikaptak az ukránoktól. (forrás: MTI)

2008.07.26. 18:46 mvmv | 1 komment Címkék: magyar válogatott női

Kikaptak a magyar lányok Ukrajnától

A magyar női kosárlabda-válogatott ötpontos vereséget szenvedett az ukrán csapattól a Törökországban zajló Európa-bajnoki felkészülési torna első mérkőzésén.

Eredmény: Ukrajna-Magyarország 63-58 (21-16, 21-22, 13-8, 8-12)

Legjobb magyar dobók: Vajda 13/3, Bujdosó 11, Englert 10/6, Horti 8

Az első félidőben jól támadott, a másodikban jól védekezett a magyar válogatott, s ha mindkét játékelemet negyven percen keresztül párhuzamosan magas színvonalon mutatja be, akkor győzhetett volna. Így viszont a világklasszis, ex-soproni Olekszandra Gorbunovát felvonultató ukránok megérdemelten nyertek.

A magyarok szombaton a németekkel találkoznak.

2008.07.25. 18:24 vl | Szólj hozzá! Címkék: válogatott női

Lebron lesérült, de garantálja a győzelmet

USA Team alapja, Lebron James közepes bokasérülést szenvedett, miután a tavalyi első választott, Kevin Durant lábára lépett. Az edzést és a bemutató meccset is kihagyta.

Közben a csapat felsorakozott az amerikai zászló előtt, mindenki elmorzsolt egy könnycseppet, és megígérte, hogy győzni fognak Pekingben. Mindez azért fontos, mert Amerika elvárja az aranyat, Pierce okosan fogalmazott: Amerikának nagyobb szüksége van az aranyra, mint a Celticsnek a bajnoki címre. a legnagyobb ellenfeleknek a spanyolokat, az oroszokat és a németeket tartja, érdekes módon nem említi meg a személyes favoritomat, Argentínát.

Wade egy hasonlattal magyarázta meg, miért csak a győzelem elfogadható: "It's like going in to buy a car. Your mind is made up that you want an SL55, you got to leave with a CLK, you're mad as hell, and you're going to enjoy it for a minute, but you're still going to be thinking about that SL, and do what you can do to get it," Wade said. "So I'm not thinking about that bronze. I'm thinking about the gold."

 

 

2008.07.25. 16:54 vl | 1 komment Címkék: sérülés olimpia peking lebron james usa team

süti beállítások módosítása