Az európai kosárlabda szívem csücske, persze, hogy kifinomult csapatjáték és vajkezű művészek meg satöbbi, de azért így elnézve a Final Four első meccseit, korai még az amerikai szakírók és NBA-tisztviselők aggódása az európai kosárlabda előretörése miatt.

Jó, hát az USA többnyire nem nagyon komolyan összekovácsolt és látványosan alulmotivált válogatottja rendre kikap a világversenyeken, az is világos, hogy az NBA elitjében is egyre több külföldi játékos van, és hogy az európai klubcsapatok utánpótlásnevelési rendszere is megvillant néhány előnyt az amerikai utca+college rendszerrel szemben. De: az európai elitklubok még mindig nem ütik meg az NBA legalsó régióinak színvonalát sem. Elnézegetve a játékot, lehet itt találni nagy egyéniségeket meg gyönyörű taktikai megoldásokat, de a játékosok fizikai ereje, a játék gyorsasága és intenzitása messze elmarad az NBA-szinttől. Tehát én nem izgulok annyira, mint VL kolléga.

Az európai topcsapatokban bizony harmadvonalbeli, az NBA-ből kibukott amerikaiak a meghatározó játékosok: az alaszkai Trajan Langdonre emlékszik még valaki a Clevelandből? Ma a CSZKA Moszkva egyik legjobbja. Marcus Goree csak a CBA-ig jutott, és ő is meghatározó embere az idei Final Four legnagyobb esélyesének. (Viszont Viktor Krjapa, aki fantasztikusan játszott az orosz válogatottban, de a Chicago Bullsban szinte alig állt föl a padról, a CSZKA-ban sem alakít fényesen.) A másik döntős, a Maccabi legjobb dobója Terence Morris a Houston Rocketsnél bukdácsolt két évet, meg egy szezont az Orlandónál, de kirúgták. Az irányító, Will Bynum  15 meccsre volt jó az NBA-ben, aztán kibukott. Az uruguayi Esetban Batista két szezont nyomott a nem túl bivaly Atlanta Hawksnál, nem érte el a kétpontos meccsátlagot, aztán még a mostani szezonban egyetlen meccsen pályára lépett a Boston Celtics tagjaként, dobott hét pontot, de a szerződését nem hosszabították meg, ment Izraelbe. Marcus Fizert pedig jól ismerjük a Chicago Bulls kispadjáról, tehetséges power forward volt, de Elton Brand mellett nem sokat játszott, 2004-ben átpasszolták a Millwaukeenak, onnan a New Orleans Hornets, komoly magatartásbeli problémák, és kirúgás. Most masszív tízpontos embere a Maccabinak.

Jó, oké, a CSZKA bemutatómeccsen elkapta a LA Clipperst, meg tudunk hasonló eredményeket mondani még, meg hogy záródik az olló és satöbbi.

De egy NBA-meccs összehasonlíthatatlanul szikrázóbb, szórakoztatóbb, magasabb színvonalú, na, mint az Euroliga.

Az eddigi meccsek alapján nekem úgy tűnik (és mondom, nincsenek az állítást alátámasztó kutatásaim, szakértői véleényeim, ez egyszerű tévénézői fölfedezés) , hogy főleg center- illetve palánk alatti játékban látszik nagy európai lemaradás. (A palánk alatti játék a pontosabb megfogalmazás, mert a klasszikus centerjáték egyre kevésbé jellemző, a power forwardok - nem vagyok hajlandó erőcsatárnak tükörfordítani, inkább legyen magas bedobó - korszakát éljük.) Persze, itt kell a legtöbb izom, itt múlik a legtöbb a fizikai adottságokon. Az ügyes és erős magas embereket szinte mind begyűjti az NBA, látványosan lassúk az európai klubok emberei 206 centi fölött. A védőposztokon szerintem sokkal kisebb a különbség.