A 2007/2008-as szezon három nagy "félidei" cserebiznisze közül kettő már biztosan elbukta a hozzá fűzött remények beváltását. A szezon közben jelentős szerkezeti változáson átesett Phoenix Suns 4-1-re veszítette el a San Antonio elleni párharcot és Shaquille O'Neal reményeit az ötödik gyűrűre. Steve Nash méltó elbúcsúztatása után ezúttal a másik veterán irányítónak, a 35 éves Jason Kiddnek kívánunk minden jót a nyárra; igaz, vele Pekingben még találkozhatunk. (New Orleans - Dallas, 4 - 1)

Előrebocsátom, hogy a legkevésbé sem tartom kívánatosnak, hogy egy irányító pontban, lepattanóban és gólpasszban egyaránt közel kétszámjegyűt átlagoljon. Jason Kidd idén éppen a Hornets ellen húzta be szezonbeli 13. és karrierje 100. tripla-dupláját, közülük tizenkettőt a Nets mezében.



Ez egyértelműen hihetetlen fizikumáról, sokszínűségéről, motivált játékáról tanúskodik, miközben vádlón nehezedik a csapattársakra. Ahol egy nem éppen Magic Johnson-felépítésű irányító 8 lepattanót átlagol, ott ugyanis gond van a magasemberekkel. Aki tehát azon siránkozik, hogy Jason Kidd a trade után már csak összesen egyetlen tripla-duplát tudott összehozni, rossz nyomon jár.

Vegyük elő ismét a számokat! Kidd az alapszakasz Dallasnál töltött utolsó 29 meccsén 1.4 ponttal, egy gólpasszal, 1.7 lepattanóval, 2 perccel és majdnem egy eladott labdával kevesebbet átlagolt, mint az előző 51 meccsen New Jersey-ben. Mindeközben 0.6-del fejlődött labdaszerzésben, 10%-kal a távoli dobások pontosságában és 6%-kal a mezőnykísérletek hatékonyságában. (Dallasi átlagai a karrierátlagoktól csak pontszerzésben maradnak el jelentősen.) Ezek a változások az alapszakaszban, úgy gondolom, nem nevezhetők igazán számottevőknek. Több segítség pattanóban, kevesebb rohanás-kevesebb gólpassz-kevesebb eladott, több tiszta dobóhelyzet-jobb dobószázalék. Semmi olyasmi, ami egy "menetközbeni" csapatváltás után igazán meglepő volna. (Forrás)

Nézzük hát a rájátszást: sikerült-e számszerűen felnőni a téthez? Sikerült-e javítani a statisztikákon? A dallasi átlagokhoz képest a következő változtak jelentősen: +1 perc, -2.7 gólpassz (!), -1 eladott labda, -0.7 labdaszerzés, és sajnálatos -19% (!) a büntetővonalról. Ez a rájátszásbeli teljesítmény a korábbi rájátszás-átlagaihoz képest jelentősen gyengébb percben, pontban, asszisztban és büntetőzésben, míg erősebb dobószázalékokban, és kevesebb eladott labdában. Bár egy ilyen tapasztalt és megkérdőjelezhetetlen klasszisú játékostól kifejezetten fejlődést vártam volna a rájátszásra, a számszerű mutatói nem romlottak katasztrofálisan.

Annál katasztrofálisabb volt látni kettejük párharcát a New Orleans-i Chris Paullal. Az MVP-címre is esélyes 23 éves irányító ugyanis játékával cáfolta a Playoff-tapasztalat jelentőségét, nem csak a(z egyébként is lenyűgöző) alapszakaszbeli statisztikáit javítgatta tovább (messze Kidd fölé növelve őket), de egyértelműen csapata vezére volt az 5 meccs során, Kiddet pedig gyorsaságban, pontosságban, ponterősségben is lejátszotta a pályáról. Remélem, mindenki jól megjegyezte kettejük jeleneteit, mert a magasabb és erősebb Kidd ritkán marad alul ennyire egyértelműen az ellenfél irányítójával szemben védekezve.

Lehet, hogy Jason Kidd szellemileg sem a legfelkészültebb állapotban játszotta végig a mérkőzéseket - erre utal a gyenge büntetőzés és az a bizonyos taglózás is -, az viszont egészen biztos, hogy fizikailag alulmaradt Paullal szemben. Ezzel pedig egyszerre siratom Kidd gyorsaságát, és üdvözlöm Chris Paul nagyságát.

A liga négy legjobb gólpasszadója közül a két veterán már nyaralhat, míg CP3 és a 24 éves Deron Williams a Jazzből még a parkettet koptatja. (Utóbbi kettő a 2005-ös draft 4. és 3. választottja volt...)

Egy szó motoszkál a fejemben, de nemigen akar előjönni...Áhá, megvan!

Generációváltás.