Az NCAA anakronizmus - írja Hollinger

John Hollingernek, az ESPN kommentátorának van itt egy érdekes gondolata arról, hogy az amerikai egyetemi kosárlabda merő egy anakronizmus, és David Stern terve, miszerint alsó korhatárt vezetne be az NBA-ban, csakis az európai profi kosárlabda malmára hajtaná a vizet. (Tudniillik a LeBron James- illetve a Carmelo Anthony-kaliberű játékosok Európába mennének játszani 17-18 éves korukban, jó pénzért, egyetem helyett, és lehet, hogy vissza sem jönnének többé.) Hollinger szerint a fiatal európai játékosok képzettebbek, mert profi klubokban tanulnak kosárlabdázni már tizenévesen, és figyelmeztető jelnek véli azt a tényt, hogy idén már kevesebb európai vagy európai klubból érkező (például Luis Scola, aki argentín, de a spanyol bajnokságból, a Tau Ceramicából jött) játékos volt a drafton, úgy tűnik, az európai ligák meg tudják tartani a legjobbakat.

Márpedig a szegényebb sorból származó fiatal amerikai játékosoknak nem mindegy, hogy megkereshetnek-e évente akát három-négymillió dollárt egy-egy nagy európai klubban, ráadásul magasabb színvonalú képzést kaphatnak, mint az egyetemi bajnoskágban, vagy az NBA-ben ingyen kellene játszaniuk (Stern terve szerint a húsz év alattiak nem kapnának pénzt), esetleg az NCAA-ben rohangálhatnának eszetlenül. Amare Stoudemire például azért draftoltatta magát 18 évesen, mindössze háromévnyi kosarasmúlttal, hogy kihúzza a nyomorból családját. Vajon mit tett volna, ha Amerikában még két évig nem kaphatott volna pénzt?

Egyébként NCAA-döntő van ma este, Kansas és Memphis, nem mennék bele. Én egyszerűen képtelen vagyok egyetemi kosárlabdát nézni (nagyon is egyetértek Hollingerrel), túl sok az agyatlan rohangálás és hajigálás, szinte semmi csapatjáték, semmi olyasmi, ami engem a kosárlabdában igazán érdekel. Bármelyik nagy európai klub utánpótláscsapata kifinomultabb, érettebb játékra képes az NCAA ugróatlétáinál.

Legutóbb egy North Carolina-Duke örökrangadóba akadtam bele a Sport Klubon, de amikor Tyler Hansbrough (PF) a NCU legjobb játékosa harmadszor játszotta el azt, hogy három védő gyűrűjében izomból belekúrta a fölötte lengő kezekbe a labdát, akkor úgy gondoltam, hogy ennél a Honvéd-serdülő bármelyik centerének több esze van.

Jó, tudjuk, hogy az amerikai utánpótlásrendszer nem a kifinomult taktikai elemek oktatását helyezi középpontba, hanem elsősorban a fizikai képzésre koncentrál, de akkor is.  

2008.04.07. 14:19 Jordán-Levegheő Mihály | 6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zsakoljteiscsorike.blog.hu/api/trackback/id/tr72415171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

greggrant 2008.04.07. 16:42:49

Látszik, hogy a kedves post-író nem is nézett még egy march madness-meccset sem. (Így például szégyellném, hogy index-címlapon vagyok, mert elképzelése sincs, miről is beszél.)
Például: VAN életkorhatár az NBA-be lépésnél: 19 év, vagy legalább egy szezon az egyetemen. És mivel nincs igazi országos versengés középiskolás szinten az Egyesült Államokban, az igazán jó játékosok 18 éves korukig nem találnak ellefelet, ami felkészíthetné őket az NBA-re. Európában van korosztályos bajnokság, ahol a fiatalok méltó ellenfelekkel is találkozhatnak. Kevin Durant is bevallotta, hogy kellett neki az egy év Texas-ban. Kwame Brown meg csak egy példa, hogy miért nem árt az NCAA. Vannak olyanok, akiknek tényleg nem kell az egyetem, mert egyből fel tudják venni fizikailag és mentálisan is az NBA ritmusát (kétnaponta meccs, nagyobb pálya, kevesebb támadóidő, kemény legények hada), de ez a ritkább. A 18 évesek többsége csak a kispadot koptatta első pár évében az NBA-ben.
Másrészt: az NCAA-ben is vannak jócskán lefutott meccsek, gyenge csapatok, de ugyanakkor egy Davidson vagy egy Memphis igen szervezett játékot produkált az idei Big Dance-en. Tessék megnézni: www.ncaa.com , ingyenes az összes meccs, vissza lehet nézni. Lehet csodálkozni, hogyan szervezte meg a Memphis az elődöntőben a védekezését Kevin Love ellen. A Davidson az egész tornán. Derrick Rose (MEM) nagyon érett játékot produkálva vezeti a csapatát.
Viszont arra én is kíváncsi lennék, hogy mit kezdenének egymással egy európai utánpótláscsapat ellen :-)

pubika 2008.04.07. 17:55:51

greggnek igaza van
a jól képzett európai játékosokról annyit, hogy mennyit koptatta a kispadot Darko Milicic, pedig meg lehetősen elől volt a drafton.
mondjuk több játékosról tudok aki nem töltött egy évet se egyetemen, 18 évesen már az NBA-ben játszott
de a többségnek évekig tartott mire igazán bevethető játékos lett, pl. Bryant az NBA történetének egyik legjobb játékosa, mégis eltartott egy-két évig mire 30-40perc játék időhöz jutott
James meg olyan csapatba került be ahol muszály volt 40 perceket játszania, de azért sokszor kijött nála is, hogy nem ártott volna 1-2 egyetemi év

hulk 2008.04.07. 18:49:02

Ez meg micsoda? Ember nagyon eltévedtél. Csupa olyan dolgot állítasz amiről nincs fogalmad, de akkor miért? Igaza van greggrantnak, index főoldal, eh.
Csak néhány gyöngyszem:

Komolyan gondolod, hogy egy 18-20 éves gyerek három-négymillió dollárt is megkeres egy európai klubban? Esetleg mondanál már néhány példát.
Kíváncsi lennék, vajon hány „nagy európai klub utánpótláscsapatot„ láttál játszani? Ugyan, ne viccelj már velünk.
A magasabb szintű képzés, pedig megint csak egy ostoba általánosítás. Mert, nem mond semmit. Ez csupán ennek a játéknak az egyik fontos eleme, de ebből van még jó néhány.
Nálam hozzáértőbb, egykori (korosztályos)válogatott játékosok is azt mondják, hogy a védekezés már ezen a szinten elképesztő. Mondjuk, ők játszottak is amerikai egyetemi csapatokkal.
Ami a rohangálást illeti, talán ilyen korban még nem is kell visszafogni a játékosokat. Ők ezt gondolják, a szerbek meg az ellenkezőjét. És mind a kettő működik. Go Kansas!

Balázs1983 2008.04.07. 19:16:04

Az NCAA baromi erős, csak annyi bajom van vele, hogy még mindig a 90-es évek előtti európai szabályok vannak: 2x20 perc és ami még nagyobb baj, 35 másodperces támadóidő. Dögunalom, mikor jön a fekete fiú (copyright Vitár Róbert) és 20 másodpercig csak pattogtatja a labdát. Ha 24 másodpercre átállnának ők is, egyből sokkal élvezetesebb lenne, bár az amcsik így is nézik rendesen (a TV-s jogokat többszáz millió dollárért adták el...).

Öcsi 2008.05.04. 20:50:19

Te el vagy tévedve öcsém Vajon amerikában miért háromszor akkor az NCAA nézettsége mint az NBA-é. talán ezen kellene először elgondolkozni. Ha neked nem tetszik nem tetszik, de akkor sem kéne eszetlen gondolkodás nélkül összecsapott marhaságokat írni.
süti beállítások módosítása