Bajnok verte a veretlent

Először kapott ebben a szezonban a Houston Rockets, a bajnoki cím védőjétől kaptak ki. Mindhárom találkozón vendégsiker született az NBA 8. játéknapján.

Nagyon izgalmas meccsen nyert Houstonban a Boston, a Rockets első idei vereségét szenvedte el. Két perccel a vége előtt hét ponttal vezetett a Celtics, de McGrady pontjaival zárkózott a Houston. 10 másodperccel a vége előtt három büntetődobáshoz jutott a hazaiak védője, de csak kettőt vert be, így is 101-99-re jött fel a Rockets. A másik oldalon House mindkét egypontosát értékesítette, majd 5 másodperccel a vége előtt Barry három pontos kísérlete célt tévesztett, így maradt a négy pont a két csapat között.

Ray Allen 29, Kevin Garnett 14 pontig jutott, míg a hazaiaknál Tracy McGrady 26 ponttal fejezte be a meccset. Pontatlanul dobott Rockets, 39,1%-os volt a két pontos próbálkozásaik mérlege, Jao Mingnek például 14-ből csak 4 sikerült.

A Phoenix nagyon megverte a New Jersey csapatát, a Nets az utolsó negyedben csak 9 pontot dobott. Raja Bell mind a hat távoli lövése is sikeres volt, 22 ponttal lett csapata legjobbja, Steve Nash 12 pontot és 11 lepattanót ért el, Shaquille O’Neal 18 szerzett. A találkozón először játszottak egymás ellen a Lopez-ikrek. Brook a New Jerseyben 19 percet játszott, 2 pontot szerzett, míg Robin a Sunsban ugyanennyit 20 perc alatt.

Tegnapi gyalázatos produkciója után összekapta magát a Dallas és Dirk Nowitzki. A német sztár 30 pontot dobott, Jason Terry 29-ig jutott. A San Antonio 35 éve nem kezdte három vereséggel a szezont. 1973-ben, még az ABA-ban négy vereség után nyert először a Spurs, amelynek csapatában Tony Parker volt a legjobb 22 pontjával, Tim Duncan 19-et dobott. 80-73-ra még zárkózott a Spurs, de Nowitzki hat pontjának köszönhetően 88-73-ra lépett el megint a Mavericks, amely a végén 17 ponttal nyert. Fabricio Oberto már játszhatott a hazaiaknál, 14 percet kapott edzőjétől.

8. játéknap, eredmények

New Jersey Nets-Phoenix Suns 86-114 (27-32, 28-33, 22-27, 9-22)
Legjobb dobó: Carter 19, ill. Bell 22. Lepattanó: Ji 8. Assziszt: Harris 7, ill. Nash 11.

Houston Rockets-Boston Celtics 99-103 (22-28, 31-30, 25-23, 21-22)
Legjobb dobó: McGrady 26, ill. Allen 29. Lepattanó: Scola 9, ill. Garnett 11. Assziszt: Alston 7, ill. Rondo 7.

San Antonio Spurs-Dallas Mavericks 81-98 (16-23, 20-31, 22-22, 23-22)
Legjobb dobó: Parker 22, ill. Nowitzki 30. Lepattanó: Duncan 15, ill. Howard 12. Assziszt: Parker 3, ill. Kidd 10.

(A mérkőzés eredményére kattintva a találkozó összefoglalóját, a legjobb dobóra kattinta a meccs statisztikáit lehet megtekinteni. A bajnokság állása itt, a statisztikai mutatók legjobbjai pedig itt tekinthető meg).

2008.11.05. 13:29 Magic Ryan | 3 komment Címkék: nba

A bejegyzés trackback címe:

https://zsakoljteiscsorike.blog.hu/api/trackback/id/tr34751291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kenyelmetlen 2008.11.06. 00:11:37

hello sracok! csak az lenne a kerdesem, hogy van ennek a napi osszefoglalonak ertelme? akit erdekelnek az eredmenyek, az ugyis vmi angolnyelvu oldalon elolvassa reggel, mielott meg megirnatok/leforditanatok, es ezekhez sok hozzafuznivalo nincs is.. (lasd a kommentek szamat az ilyen jellegu posztokhoz: 3-0-2-0-0-0-es most en 1 :))
ha esetleg nem lenne igazam, akkor bocs. es sok-sok kommentelot kivanok.

Magic Ryan 2008.11.06. 12:31:57

Talán igazad lehet, de hagyományt szeretnénk teremteni ezzel, ugyanakkor elképzelhető, hogy valaki itt megnézi, aztán a videókat, majd aztán részletesebben meg az angol nyelvű honlapokon néz utána. Talán ezekkel a poszotokkal pont ez lenne a cél. Lehet, hogy nincs igazam persze.

sammydavis 2008.11.07. 13:47:24

Van benne vmi... de szerintem csak úgy érdemes öfózni, ha hamarabb teszitek ki, mint fél kettő... :P
süti beállítások módosítása