24 ponttal vertük Ukrajnát

Magyarország–Ukrajna 91–67 (18–16, 22–21, 29–18, 22–12) [statisztika]

24 ponttal könnyedén nyertünk az ukránok ellen Szombathelyen az Eb-pótselejtező (A-csoportban maradás) első játéknapján. Az első félidőben remegve játszottunk, de szerencsére egyszerre lett jó a védekezésünk, ami könnyű gólokat hozott, illyetve hihetetlenül kezdtük dobni a triplákat. Ahogy korábban jeleztük, sokkal több dobáskísérletünk volt (48 a 28-tel szemben a hármason belülről), és ha ilyen jó lesz a védekezésünk, akkor idegenben is tudunk nyerni, ráadásul itt az ukránok ellen nagy különbséggel játsszuk a visszavágót. Jöhetnek szombaton a csehek.

A meglepetés: Fodor Marci játéka. Jól szervezett és az első félidőben fontos pontokat szerzett (3+1, ugye), 17-nél állt meg.

A meccs öregje: Németh István, aki az első félidőben mutatott színtelen játékát a másodikban feledtette több hármassal, 21 pontot dobott.

A meccs törpéje: Lóránt Péter, aki center posztban két NBA-játékossal harcolt, nagyobbak voltak, de nem mentek semmire vele, 12 pattanót szedett+16 pont.

A meccs Kobe Bryantje: Hanga Ádám, akinek két-három olyan villanása volt egy-egyben, hogy várhatóan sokan újra szeretni fogják a magyar válogatottat.

 

2009.08.05. 20:43 vl | Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zsakoljteiscsorike.blog.hu/api/trackback/id/tr881291297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása