Kettőnull és csá

Vajon hová tegyük ezt a harmincast, amit a Lakers rámolt be a Spursnek a második meccsen? Egyrészt tudjuk, hogy az előző körben a New Orleans is laza huszasokkal alázta a San Antoniót otthon, először a két nyitómeccsen, aztán kétszer csúnyán szopott Antonióban, aztán otthon megint több mit hússzal nyert, aztán idegenben tizenkilenccel kikapott, és a mindent eldöntő hetedik meccset kilenccel elbukta otthon, ahol korábban tizennyolcon belülre sem tudott kerülni a Spurs.

Másrészt meg tudjuk, hogy Jackson csapatai nem szoktak hét meccsre játszani. A klasszikus Bulls egyszer sem húzta el a maximumig.

Harmadrészt a Spurs fáradtnak tűnik, két meccsel többet játszott eddig, mint ellenfele, és sokat számít ilyenkor plusz két meccs, amikor kétnaponta pályára kell lépni.  Nem látszik, hogy Brent Barry, Horry, Vaughn, Thomas és Udoka képes lenne lépést tartani a Famar, Vujacic, Walton paddal, és a lépéstartás még kevés is, hiszen a kezdők eleve  hendikeppel indulnak. (Oberto? Finley? Bowen? - jó esetben hárman hoznak össze egy huszast. Rossz esetben tizest. Ginobilit eddig levették a pályáról, mint ahogy a konfelődöntőben Boozert.)

 

És hogy még aggasztóbb legyen a kép texasi szempontból: a Lakersbe visszatért Trevor Ariza, a villámgyors és fiatal bedobó, aki védekezésben tovább erősítheti az erősítésre egyébként nem nagyon szoruló csapatot. (Akkor menjünk tovább: a következő szezonra talán visszatérhet Bynum, és ez az egyébként sem öreg Lakers - Fisheren kívül mindenki harminc alatt -, még évekig bajnokesélyes marad. Ezt nevezik dinasztiának arrafele.)

Bryant még be sem indult igazán, ha nagyon kell, biztosan szór majd egy negyvenközelit. A következő meccs Spursben hozható, laza 4-1-gyel séta a döntőbe, ott a Pistons a szokásos 4-2-vel, és csók.

2008.05.24. 22:30 Jordán-Levegheő Mihály | 11 komment Címkék: san antonio spurs lakers playoff

A bejegyzés trackback címe:

https://zsakoljteiscsorike.blog.hu/api/trackback/id/tr59485958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bela 2008.05.25. 12:12:56

jo kis meccs volt, (nem tul izgalmas), de popovich kollega biztos felrazza oket. aztan meglatjuk az mire eleg (remelem semmire, ehhe)

popovich 2008.05.25. 14:23:48

ezt a csavot hozzatok mar össze flea-val, biztos jo kis kozos blogot irnanak a lakers-rol.
pfff

eibi 2008.05.25. 14:56:45

ööhhm.... nem kötözködni akarok, csak 1992 Bulls-Knicks 4-3. Minden idők egyik legkeményebb párharca volt. Tehát volt 7 meccsese a Bullsnak. Reméljük ebből is vmi izgalmas kerekedik

bela 2008.05.25. 16:54:07

pop: azert annyira nem szeretem a lakerst, csak a spurst meg kevesbe :) igazabol csak jo meccseket akarok latni

valuska 2008.05.25. 19:00:16

a spurst kár temetni. első meccsen vezettek is. rutinos playoff-csapatként nem erőltetik, ami éppen nem megy. az elsőt akarták megnyerni, a másodikon már pihentek egy picit. san antonióból nehéz lesz elhozni győzelmet.
de a lakers cseresorát én is erősebbnek tartom.
most kezdődik a döntp, eddig ezek a kötelező győzelmek voltak. fix hetes sorozat.

popovich 2008.05.25. 19:39:00

bela : en is csak ne ez az arc irjon rola

bêla (törölt) 2008.05.25. 21:27:59

popovich: ja hogy ez levego urra vonatkozott? :DDD
aszittem ram..
ma ejszaka meglatjuk.

a bostonrol elfelejtettetek irni, pedig!

akkorispurs 2008.05.26. 00:18:20

1998: Bulls - Pacers 4-3 (Török Péternek is üzenem...), a Bulls a hazai meccseit hozta üdv

gringow 2008.05.27. 13:24:36

és nem lett 3-0...
süti beállítások módosítása