Hosszabb cikkben szerettem volna megemlékezni erről a csatáról, de az első negyedet leszámítva a Hornets nem bír ellenállást kifejteni, a Spurs megeszi őket védekezésben és 60% felett dob támadásban. A harmadik negyedet a Spurs 11:3-mal nyitja, a játékrész közepén már 20 a különbség. A Spursnek minden bejön, plusz egyek és hármasok hada zuhog a Hornets gyűrűjébe. Tyson Chandler a negyed elején beszedte ötödik (5.!) faultját, igaz ez inkább volt köszönhető Timmi Duncan színészi képességeinek, mint bármi másnak. Nagyon úgy néz ki, akár le is fújhatnák a meccset.

A játék képe a negyedik negyedre se változott sokat, az elemézés nem nagyon tűnik értelmes elfoglaltságnak. Röviden annyi, hogy a Hornets védekezésben nem tud felnőni a feladathoz. A Spurs vagy addig forgatja a labdát, hogy megtalálják az üres embert, aki általában be is dobja, vagy betörnek, akkor meg többnyire kosár jó és plussz egy a vége. Hét perccel a lefújás előtt a San Antonio már pihenteti a kulcsembereket, a huszas különbséget így is lazán tartják (95:74). /Update: Már a Hornetsnél is a második sor játszik./

Így viszont itt a remek alkalom, hogy megemlékezzünk Robert Horry-ról, aki ezen a meccsen beállított Kareem Abdul Jabbar csúcsát, 237. rájátszás meccsén lépett pályára. "Big Shot Rob" statisztikái alapján első látásra nem különösebben érdekes játékos, legjobb idényében is csak 12 pontot termelt meccsenként (853 összesen). Azonban ha hozzá tesszük, hogy minden évében rájátszásban játszott és átlagai ott szinte mindig meghaladták alapszakasz mutatóit, máris árnyaltabb a kép.

Horry '92-ben kezdte pályafutását a Houston Rockets színeiben, négy Houston-i szezonját kezdőként töltötte és közben begyűjtött 2 bajnoki címet ('94 és '95). 1996-ban a Lakershez igazolt, első pár évében kezdőként, később a padról volt részese a puzzle-nek, amely 2000 és 2003 között bajnoki címeket eredményezett a Los Angelesnek. 2003-ban San Antonioba költözött, ahol azóta is rendszeresen előhúzzák a kalapból, hogy megnyerjen nekik egy-két meccset a rájátszásban. Így tett például a 2005-ös döntő hatodik meccsén, ahol 21-et szórt a remekül védekező Detroit ellen, és nem mellesleg bedobta a nyerő hármast.  Ezzel a címmel amúgy hatodszorra lett bajnok, harmadik csapatával. Utóbbira rajta kívül csak John Salley volt képes. Azóta persze lett egy hetedik aranygyűrűje és a mai meccset elnézve meglehet a nyolcadik is. Végül is van még három ujja szabadon.

A végeredmény amúgy 100:80, az állás 2-2.