Bár családi okokból elmulasztottam az eddigi mindhárom New Orleans - San Antonio meccset, azért annyiban igyekszem utolérni magam, hogy tetemes mennyiségű beszámolót olvastam végig a meccsekről.
Nem szeretek olyan meccsről írni, aminek csak az összefoglalóját láttam, de a párharc súlya és izgalmassága feltétlenül megér egy bejegyzést ebben a szusszanásnyi szünetben a 3. és 4. meccs között. A látatlanban elemzés terheit továbbra sem veszem magamra, éppen ezért az általam olvasott beszámolók fontos vagy érdekes részeiből válogattam egy meccsenkénti összeállítást.
Az első meccs titka a Hornets részéről Tim Duncan támadásban való leradírozása a pályáról - érvel az nba.com összefoglalója. A meccs utáni nyilatkozatokban Duncan elismerte az ellenfél remek védekezését - Chandler és lekettőzések - és saját gyenge játékát is, az irányító Tony Parker pedig szintén "Timmy" megfúrását emelte ki a vereség okai közül. Az All-NBA Second Teambe is beválasztott, playoff-specialista Duncan az első meccsen mindössze 5 pontig és 3 lepattanóig jutott (mindkettő karrier-playoff negatív rekord), mindössze 1/9-es, borzalmas mezőnymutatóval. A Hornets lepattanókban és a festékből dobott pontokban is messze felülmúlta a Spurst (50-34 és 46-26), ez azonban még nem jelentett volna automatikus győzelmet, hiszen a San Antonio nem szűkölködik hatékony távoli dobókban sem ilyen esetekre. Bár 12 triplát be is hajigáltak Popovich mester tanítványai - főként Bowen, Finley és Ginobili révén -, a 31 kísérlethez képest ez nem mondható kifejezetten jó aránynak. Ja, és persze David West sziporkázott, míg CP3 hozta a már-már megszokott dupla-dupláját, 4 labdaszerzéssel kiegészítve. SAS-NOH, 82-101, és ezt aztán senki nem foghatja Super Hugóra.
A második meccsen nemcsak a számszerű eremény alakult rendkívül hasonlóan, de a Hornets védekezése is. Igaz, Duncan ezúttal 18 pontig jutott, a Ball Don't Lie-on idézett kommentárok szerint azonban keményen meg kellett dolgoznia mindegyikért. A Spurs továbbra is elég gyatrán dobott kintről (8/27), míg a másik oldalon Paul 30 pontig jutott, Peja pedig 5 triplát szórt be (25 pont), mintegy ellensúlyozva West gyenge napját (10 pont, 2/11 mezőnyből). Brett Martel szerint ilyen védekezéssel nem véletlenül szorították a Spurst 2001 óta először 0-2-es állásba egy rájátszás-párharcban. SAS-NOH 84-102, Super Hugo ezúttal sehol.
És végül jöjjön a harmadik meccs fordulata, melynek okai körül szintén konszenzus uralkodik az elemzők között. Én három kulcselemet találtam az írásokban. Az első Chris Paul szájából hangzott el: a New Orleans védekezése nem állt össze úgy, ahogy az első két meccsen. A második az első egyik oka is egyben: Buck Harvey mutat rá, hogy Popovich egy visszatérő húzással a kezdőbe tette Manut, aki utol is érte Parker 31 pontját: 62 pont a két hátvédtől egy Duncan-szintű magasemberrel nyerő kombinációnak tűnik. (Azért visszatérő, mert 2005-ben Ginobili végigkezdte az alapszakaszt - az All-Star gálára is eljutva -, majd a Playoff első meccsén a Denvertől elszenvedett vereség után Pop leültette, hogy így variáljon a Spurs játékán. Most ismét visszatérni látszanak a szűkebb rotációhoz, és ez tegnap bejött.) A harmadik pedig a jó öreg Bowen-faktor: a liga legjobb labdás védője ezúttal Stojakovic őrzésén munkálkodott, akit sikerült is 8 pontra és 2/7-es mezőnymutatóra, mindössze egyetlen triplára leterrorizálnia. Parker szerint Paul túl jó, így is-úgy is megdobja a magáét minden meccsen, ezért Bowen kiapadhatatlan energiáit inkább valamelyik ponterős társra fókuszálták, Peja pedig az előző meccsen éppen megszórta őket. Hát most meg nem. Mellékesen: a Spurs két betli után sokat javított a dobószázalékán is, 25 triplakísérlet közül ezúttal 11-et értékesítettek is.
Az egyetlen mondatban összefoglalható fordulatot pedig már popovich nevű hozzászólónk kimondta: támadás! A Spurs eddigi 4 bajnoki címe iszonyatos védőmunkával, taktikai felkészültséggel, fegyelmezettséggel, dobásblokkolásokkal, lepattanókkal, Bowenekkel született. Úgy tűnik, most a ziccerek, tempók, kinti dobások ideje jött el, a soksoksok ponté. NOH-SAS, 99-110, folytatás hétfő hajnalban San Antonióban.
Nem szeretek olyan meccsről írni, aminek csak az összefoglalóját láttam, de a párharc súlya és izgalmassága feltétlenül megér egy bejegyzést ebben a szusszanásnyi szünetben a 3. és 4. meccs között. A látatlanban elemzés terheit továbbra sem veszem magamra, éppen ezért az általam olvasott beszámolók fontos vagy érdekes részeiből válogattam egy meccsenkénti összeállítást.
Az első meccs titka a Hornets részéről Tim Duncan támadásban való leradírozása a pályáról - érvel az nba.com összefoglalója. A meccs utáni nyilatkozatokban Duncan elismerte az ellenfél remek védekezését - Chandler és lekettőzések - és saját gyenge játékát is, az irányító Tony Parker pedig szintén "Timmy" megfúrását emelte ki a vereség okai közül. Az All-NBA Second Teambe is beválasztott, playoff-specialista Duncan az első meccsen mindössze 5 pontig és 3 lepattanóig jutott (mindkettő karrier-playoff negatív rekord), mindössze 1/9-es, borzalmas mezőnymutatóval. A Hornets lepattanókban és a festékből dobott pontokban is messze felülmúlta a Spurst (50-34 és 46-26), ez azonban még nem jelentett volna automatikus győzelmet, hiszen a San Antonio nem szűkölködik hatékony távoli dobókban sem ilyen esetekre. Bár 12 triplát be is hajigáltak Popovich mester tanítványai - főként Bowen, Finley és Ginobili révén -, a 31 kísérlethez képest ez nem mondható kifejezetten jó aránynak. Ja, és persze David West sziporkázott, míg CP3 hozta a már-már megszokott dupla-dupláját, 4 labdaszerzéssel kiegészítve. SAS-NOH, 82-101, és ezt aztán senki nem foghatja Super Hugóra.
A második meccsen nemcsak a számszerű eremény alakult rendkívül hasonlóan, de a Hornets védekezése is. Igaz, Duncan ezúttal 18 pontig jutott, a Ball Don't Lie-on idézett kommentárok szerint azonban keményen meg kellett dolgoznia mindegyikért. A Spurs továbbra is elég gyatrán dobott kintről (8/27), míg a másik oldalon Paul 30 pontig jutott, Peja pedig 5 triplát szórt be (25 pont), mintegy ellensúlyozva West gyenge napját (10 pont, 2/11 mezőnyből). Brett Martel szerint ilyen védekezéssel nem véletlenül szorították a Spurst 2001 óta először 0-2-es állásba egy rájátszás-párharcban. SAS-NOH 84-102, Super Hugo ezúttal sehol.
És végül jöjjön a harmadik meccs fordulata, melynek okai körül szintén konszenzus uralkodik az elemzők között. Én három kulcselemet találtam az írásokban. Az első Chris Paul szájából hangzott el: a New Orleans védekezése nem állt össze úgy, ahogy az első két meccsen. A második az első egyik oka is egyben: Buck Harvey mutat rá, hogy Popovich egy visszatérő húzással a kezdőbe tette Manut, aki utol is érte Parker 31 pontját: 62 pont a két hátvédtől egy Duncan-szintű magasemberrel nyerő kombinációnak tűnik. (Azért visszatérő, mert 2005-ben Ginobili végigkezdte az alapszakaszt - az All-Star gálára is eljutva -, majd a Playoff első meccsén a Denvertől elszenvedett vereség után Pop leültette, hogy így variáljon a Spurs játékán. Most ismét visszatérni látszanak a szűkebb rotációhoz, és ez tegnap bejött.) A harmadik pedig a jó öreg Bowen-faktor: a liga legjobb labdás védője ezúttal Stojakovic őrzésén munkálkodott, akit sikerült is 8 pontra és 2/7-es mezőnymutatóra, mindössze egyetlen triplára leterrorizálnia. Parker szerint Paul túl jó, így is-úgy is megdobja a magáét minden meccsen, ezért Bowen kiapadhatatlan energiáit inkább valamelyik ponterős társra fókuszálták, Peja pedig az előző meccsen éppen megszórta őket. Hát most meg nem. Mellékesen: a Spurs két betli után sokat javított a dobószázalékán is, 25 triplakísérlet közül ezúttal 11-et értékesítettek is.
Az egyetlen mondatban összefoglalható fordulatot pedig már popovich nevű hozzászólónk kimondta: támadás! A Spurs eddigi 4 bajnoki címe iszonyatos védőmunkával, taktikai felkészültséggel, fegyelmezettséggel, dobásblokkolásokkal, lepattanókkal, Bowenekkel született. Úgy tűnik, most a ziccerek, tempók, kinti dobások ideje jött el, a soksoksok ponté. NOH-SAS, 99-110, folytatás hétfő hajnalban San Antonióban.
