Azonban. Egyrészt, az NBA - és a rájátszás főleg - minden "európai" újítás ellenére rendkívüli módon sztárjátékos-központú; másrészt pedig egy informális Hall of Fame-jelöltnek néha igenis el kell hoznia egy-egy meccset. Akaratból, kitartásból, tehetségből. Tisztességből, becsületből.

Eljött Jason Kidd estéje. A New Orleans ellen ma kiderül, képes lesz-e az NBA történetének egyik legjobb irányítója bebizonyítani, hogy a Dallas bizony csakazértis jól járt a macerás, a tulajdonos Mark Cuban lóvéját és a Mavs kispadját egyaránt megrövidítő szenzációs cserével.

A szezonzáró hetedik helyhez és a vasárnapi negyedik meccsen nyújtottakhoz képest mindenképpen van hová javulni.

Emlékeztetőül: a Maverics 97-84-re veszített hazai pályán; Jason Kidd bő 28 perc alatt mindössze 3 pontot produkált 1/6-os mezőnymutatóval, 4 lepattanója és 3 gólpassza mellé 2 eladott is becsúszott. Az egyetlen emlékezetes megmozdulásáról a meccsen a következő videóval emlékezzünk meg, miközben örülünk, hogy Pargónak sikerült a kezét maga alá kapnia a leérkezéskor:



Azzal, hogy ezért a brutális faultért (a lassításokon szinte a karjában érzi az ember a mozdulat dühödt erejét, mellyel Kidd lerántja Pargót) a liga nem tiltotta el a mai meccsről, megkapta a bizonyítási lehetőséget. Persze, szar lehet ilyen hülyeség és egy gyenge meccs után ekkora nyomás alatt játszani. Viszont hadd csépeljem tovább az elcsépeltet: többek között a pszichológiai nyomásra adott reakciók minősége emeli ki a legnagyobbakat a szimplán jók közül.

A Mavs semmivel sem lett jobb csapat vasárnap óta; a zseniális Jason Kidd viszont hatalmas szívességet tehetne nekik. Nem kell nagy számokat produkálnia pontszerzésben; 3-CPO hatékonyabb semlegesítése, a társak szokásos színvonalú kizsolgálása, agresszív lepattanózás mindkét palánk alatt már győzelemhez és pillanatnyi túléléshez segítheti a Dallast.

Felnő-e Kidd a feladathoz?

Valami ilyesmire gondolok: