Nyomasztó Amerika

Az első félidő végéig különösen jól tartották magukat az ausztrálok az NBA-ben szereplő centerükkel, Boguttal, de a harmadik negyedet 0:14-gyel kezdték. Ha a leendő ellenfelek egy kicsit figyeltek, akkor gyűjthettek ötleteket a győzelemhez (116:85).

1, Lepattanóban harcolni kell, nem úgy, ahogy Boguték tették. A védőpattanó mindennél fontosabb, a támadópattanót meg nem érdemes feladni, mert már ott is lehet lassítani a rohanó amerikai csapatot. (Ez Gasoléknak, Scoláknak és Kleizáéknak is megy)

2, A labdaeladásokat 10 környékén kell tartani, hogy minél kevesebb könnyű gólt szerezhetnek Jamesék, mert egyszerűen hihetetlen, ahogy lerohannak. Az ausztráloknak ez sikerült, és mégis ez lett a vége.

3, Csapatvédekezés kell sok besegítéssel (spanyolok és litvánok jók ebben).

4, Támadásban sok blokk és befutás kell mert gyenge oldalon nem annyira koncentráltan védekeznek (spanyolok).

5, Jó százalékban dobni kintről (litvánok).

Az amerikai csapatot szinte lehetetlen megverni, ha ilyen napot fognak ki, hogy 66 százalékkal dobnak közelről, 41-gyel a hármasról, persze ehhez kellene az ausztrálokénál jobb védekezés. Kobe Bryant 25 perc alatt 25 pontot dobott, és egyszer-egyszer már a legszebb playoffos pillanatait idézte.

USA

2 Pointers: 31/47 (66%)
3 Pointers: 12/29 (41%)
Free Throws: 18/31 (58%)
Fouls: 23
Steals: 10
Turnovers: 13
Off. Rebounds: 19
Def. Rebounds: 38
 

2008.08.20. 16:20 vl | 16 komment Címkék: ausztrália team usa

A bejegyzés trackback címe:

https://zsakoljteiscsorike.blog.hu/api/trackback/id/tr33624748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

smartdrive 2008.08.20. 16:22:06

"Ha a leendő ellenfelek egy kicsit figyeltek, akkor gyűjthettek ötleteket a győzelemhez"

de siessenek, mert lassan elfogy az olimpia :DD

(istenem, de szánalmas)

hitvantanyitto.blog.hu 2008.08.20. 16:58:41

tele a hocipom ezzel a : "he mindenki gyerunk szurkoljunk amerika ellen"

szoval en azt szeretem ha egy csapat annyira latvanyosan jatszik, mint az amik. ha kiesnek, egy meccset sem fogok tobbet megnezni ... mert ... minek? azert az egyetlenegy zsakolasert meccsenkent?

szoval most miert kell kikapni az amiknak? hogy szaaar meccset lassunk? latunk azt eleget. ez olyan mint egy all star game, csak tât is van

bêla (törölt) 2008.08.20. 18:01:41

hitvantanyitto, szerinted pl szar meccs volt az argentin-gorog (ahol zsakolasok szama biztosan 5 alatt maradt)?
ilyen hulyeseget..

de vissza az usa-ausztralhoz: azt a tamadolepattano-dolgot tenyleg rossz volt nezni - 4 vedo kozott vergodott egy ausztral (ha volt egyaltalan)

ja es most az argentin-gorog meccs utan ugy tunik az argentinok is jok befutasban es tavolikban is (4. es 5. pont)

McDon 2008.08.20. 19:07:59

sziasztok!

ez egy olyan blog, mint amikor nyuszika győzjödi magát, hog ha ügyes megveri a medvét?:) ennyire fáj, hogy jó az usa?:)

egy másik adat, kosártól függetlenül: van az olimpián 14 csapatsport, ebből ugye a kézi ugye ott nem játszik, férfi hoki dettó; női hokiban és férfi fociban kiestek. A maradék 9(!) sport mindegyikében 4 között vannak, van ahol, már döntőben. a megvetendő, leköpendő "indivudalisták":-) nem kellene hanyagolni ezt a mantrát, tényleg?

smartdrive 2008.08.20. 20:38:28

nagy a csend, nagy a csend. történt valami?

SP33 2008.08.20. 21:14:51

Ezt én sem igazán értem... Nekem a Redeem Team igenis szimpatikus. A pályán is (ahogy játszák a játékot, ahogy küzdenek, stb.) és a pályán kívül is (ahogy viselkednek, nyilatkoznak: nem arrogánsak, nem pökhendiek, nem nagyképűek, stb.). A tudásuk és a hozzáállásuk egyszerűen példa értékű. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy bezzeg az argentinok, spanyolok, litvánok meg sz@rt sem érnek. De észre kellene már venni, hogy ez a csapat nem a Marbury és Iverson - féle...

McDon 2008.08.20. 21:14:52

smart

sebek nyalogatása folyik:)

vl · http://www.zsakoljteiscsorike.blog.hu 2008.08.20. 23:19:16

nekem is tetszik a redeem team, de a kosárlabdát az szolgálja, ha megtudják őket szorítani. mivel messze ők a legjobb csapat, ezért nézzük folyamatosan abból a szemszögből, h ki lenne képes megverni őket. én tuti nem szurkolok ellenük, alázatosak és kemények, látványosak. megint eggyel a világ előtt vannak.

Lezuzius 2008.08.21. 00:01:12

Be kene linkelni a "kiktol rettegnek az NBA-s sztarok" cikket. Vagy megvarjatok vele a dontot?

McDon 2008.08.21. 00:43:12

vl

röviden: senki.

vl 2008.08.21. 09:40:22

én azt szeretném, ha nem lefutott lenne a torna. mert akkor kurva unalmas. zsákolásokat nézegessen az ember a youtube-on, de itt meccset és harcot akarok.

Red7 2008.08.21. 15:21:02

Azt, hogy a spanyoloknak mi mennyire megy, pl. az usa ellen, láttuk a csoportmeccsen - égtek, mint a rongy. És ezt a görög válogatottat is 30+-szal verték Bryanték. Persze, tudom, hogy azok csak csoportmeccsek voltak, de azért az nem mindegy, hogy -10 v. -30(40) a különbség. Az már erősen jelzésértékű, szerintem.

SP33 2008.08.21. 21:17:14

Nekem ebben az egészben az tetszik a legjobban, ahogy mostanában már mindenki kezdett elszemtelenedni. Sikerült néhányszor a koncepciótlan, felkészületlen, sokszor öncélú játékosokkal felálló Team USA-t legyőzni, és ezután mármár mindenki elhitte, hogy a bab is hús... Most pedig a Redeem Team megmutatta/meg fogja mutatni mindenkinek, hogy hol is van a helye. Nem lesz pardon, nem lesz kegyelem! És mindezt úgy hogy az amcsik idegenben játszanak - amit hajlamos mindenki elfelejteni. Az "idegenben"-t pedig úgy értem, hogy FIBA szabályok szerint. Milyen vérengzés lenne, ha NBA pályákon és szabályok szerint kellene megküzdeni? Az lenne ám csak a muhaha!

Karesz000 2008.08.22. 09:15:40

Ahogy Bolt futásában lehet gyönyörködni, úgy lehet az amerikai kosarasok játékában is. Ők is hatalmas fölénnyel győznek. Értem én, hogy a kiélezett küzdelemhez van szokva az európai kosármeccset néző szemünk, de nem mondhatja senki, hogy nem jó nézni, amit ezek a fiúk mutatnak. Mert nem csak arról van szó, hogy dobjunk két kosárral többet, mint az ellen és kész. Van itt komoly védekezés, meg küzdés, meg minden. LeBron milyet küzdött már egy labdáért, ugrott, mászott, pedig vezettek, nem két ponttal.

zsicizz 2008.08.23. 01:50:00

ja miért nem megy soha egyetlen egy európáér klubcsapat kicsit az usába elpáholni mondjuk egy Celticset? :D vajon miért nem?
süti beállítások módosítása