James királyt leszedték

Figyelem: a beszámolót Iványi Marci írta.

Cleveland Cavaliers @ Boston Celtics 72:76

TNT közvetíti a meccset. Stúdióban Chris "Időtkérek" Webber, Charles Barkley és Kenny Smith.

A Cavaliers LeBron „King” James köré épített, jó szerepjátékosokból (dobókocka nem játszik) álló, sok szempontból neki alárendelt, de a tavalyi döntőbe bejutó csapat. A középsuliból jött James szuperatléta, kosár zseni, nincs 24 éves, úgy 203 centi és 112 kiló, valamint megtestesíti mindazt, ami európai szemmel nem jó az NBA-ben. Ugyanakkor a nagydöntő az nagydöntő.

A Boston Celtics teljesen más jellegű csapat. Mr. Fekete Larry Birdhöz (Paul Pierce) csatlakozott Kevin Garnett (Minnesota) és Ray Allen (Seattle), hogy végre bajnokságot nyerjenek. Így három tök esélytelen csapatból összejött egy, amelynek pár évig lehet esélye nyerni. Utána a lábak elfáradnak. Rajon Rondo itt inkább a jövő, de rajta kívül nem sokan vannak. Besegít Sam Cassel, akinek tökéletesen olyan ET-feje van, mint még anno Houstonban, és PJ Brown is, rájátszás rutin, aranygyűrű és nyugdíjas megtakarítás tulajdonosok.

A meccsen érdekes lesz, hogy inkább a Boston rohanósabb, egészpályás és több pontot hozó stílusa tud dominálni, vagy a Cavaliers félpályás támadójátéka. Mindkét csapat jól védekezik, azért esélyes, hogy 100 alatt maradnak a felek. Érdekes lehet Ilgauskas szerepe. Ő egy hibrid játékos, egyrészt méretei alapján az utolsó igazi centerek egyike, akire nem is biztos, hogy lesz embere a Bostonnak. Másrészt kintről is dob a litván, további fejtörést okozva az ellenfeleknek.

Barkley szerint Paul Piercenek rossz a LJ matchup: valóban nem néznek ki jól együtt, de szerintem nem sokat fogja majd egy az egyben. Engem inkább az érdekel, hogy a hetedik meccs mennyit vett ki a Bostonból. Nem ez lesz a legjobb meccsük a sorozatban.

Meghal a TNT-m, lemaradok az első negyed nagy részéről, csak számokban és betűkben követem a közvetítést. Garnett és Rondo nagyon bele kezdett (12 ill. 8 az elsőben), James nem villog (1/4 fg, 5p, 2a). Ray Allen és Pierce ül, 0 és 2 pont, másodiknál 2 személyi, 25:15-re megy a Celtics.

Garnettet sokat fogja Joe Smith – nem a mormon vallásalapító – azonban kevés sikerrel, hiába játszhattak egymás ellen edzésen Minnesotában évekig. Garnett zsákol, tempót dob, lefordul, megint tempót dob. Ilgauskasnak tényleg megy a Boston ellen, támadópattanók visszapöcizésével és kinti dobásokkal tölti az idejét. Cassel papa úgy is játszik, mint 10 éve, pörög a dinamó, dobja a tempókat.

Ha James labdához ér, 3 szempárral néz szembe. Ha betör, faultolják. Lehet, hogy be kell vezetni a Jack-a-James-t is? Annyira nem megy a Cavaliersnek, hogy ha a Boston nem adna el 11 labdát a félidőben, akkor menne 15-tel minimum. Ehhez képest a negyedet a Cavs hozza. Ebben nagy szerepe lehet a két csodának, amelyet végrehajtanak. Előbb a három pontos vonalat 1.5 méterre soha el nem hagyó Wally Szczerbiak (nem én találtam ki – amúgy szörbiák) betör és bedobja, majd Ben Wallace (aki Dennis Rodman után szabadon több pattanót szed, mint ahány pontot dob) fadeaway tempót dob.

Doc Rivers a félidőben azt magyarázza játékosainak, hogy a Clevelandből csak James tud velük futni és termelni, első negyedben, amikor ezt csinálták, a Cavsnak esélye sem volt. A harmadikban átvette a vezetést a Cleveland, a játékot nem sikerült felgyorsítani, hihetetlen kevés a pont. Nem is baj, hogy már megint problémáim akadnak a közvetítéssel. A negyed végére Boston megrázza magát, nem adnak el több labdát, és 53:52-vel vonulnak le a csapatok.

A negyedikben erősen kezd a Celtics, végre a padról is vannak pontjaik (11). A játékrészben folyamatosan váltják egymást az élen a csapatok. A Clevelandben Wally és Ilgauskas húzzák a szekeret, James eladott labdákba jeleskedik csak, viszont abban a Boston is jó. 68:68 1:50-nel a vége előtt. Európai női meccsen ez rendben lenne, itt azonban 80 alatt ritkán dob győztes (most fog). A Boston támadásban KG-t leszámítva tényleg fáradt, de a védekezésüket rendesen kitalálták a Cavs ellen. Ez persze fordítva is igaz.

Az utolsó percekért érdemes volt megnézni ezt a meccset. Előbb Ilgauskas eredményes kintről, majd Garnett. Utána Cassel büntet(őzik), majd megint Illgauskas tesz vissza egyett. Garnett lealázza Joe Smithet egy lefordulással, ezzel megint a Boston vezet. LeBron betör, majd kihagyja a tiszta pincért, és faultolja a lepattanózó Poseyt. 8 másodperc van hátra. Ha Posey bedobja mindkettőt, 1:0 a sorozatban. Első. Második. James még kihagy egy hármast, Rondo pattanózik, lefut az idő, 76:72

Hát a nagy bostoni hármasból ketten nem zenéltek. Garnett és a fiatal Rondo, illetve Cassel és Posey a padról hozták ezt a csatát. Jamest, ha nem is mindig a legtisztább eszközökkel, de rendesen megfogta a bostoni védelem (2/18 mezőnyből). Ilgauskas tényleg a kulcs lehet(ne), de ha Pierce és Allen jelen lesz lélekben is (hasonlóan 2/18), akkor a Boston hozza a hazaiakat és talán egyet Clevelandben.

2008.05.07. 09:30 vl | 23 komment Címkék: nba boston celtics playoff lebron james cleveland cavaliers kevin garnett

A bejegyzés trackback címe:

https://zsakoljteiscsorike.blog.hu/api/trackback/id/tr91457890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AiRLAC · http://www.airlac.hu 2008.05.07. 11:34:37

"A Boston Celtics teljesen más jellegű csapat. Mr. Fekete Larry Birdhöz (Paul Pierce) csatlakozott Kevin Garnett (Minnesota) és Paul Pierce (Seattle), hogy végre bajnokságot nyerjenek."

Most akkor két Paul Pierce van?

emde 2008.05.07. 11:40:31

Nem a második az természetesen Ray Allen.

Hufnagel István 2008.05.07. 11:45:12

Hi!

Ray Allen jött Seattle-ből. Nem ártana kijavítani, és nem csak mert Allen a kedvencem.

Huff

entreri79 2008.05.07. 11:52:24

Bird-öt azért nem kéne máshoz hasonlítgatni, Pierce-hez sem... soha nem lesz még egy Bird... se fehér, se fekete... ott a Top 50 Larry Bird Movements vagy mi... azt nézzétek meg... elég rendes... :)

Kereso75 · http://kereses.blog.hu 2008.05.07. 12:28:05

Ilgauskas miért jött volna vissza visszavonulásból? Nem vonult ő még vissza egyszer sem...

bogesz 2008.05.07. 12:45:10

"A középsuliból jött James szuperatléta, kosár zseni, nincs 24 éves, úgy 203 centi és 112 kiló, valamint megtestesíti mindazt, ami európai szemmel nem jó az NBA-ben"

ez a blog egy fosch, überfosch, nagy szar.

kevesebb közöd van nba-hez, mint nekem, pedig én csak olvasok róla...:-S

bogesz 2008.05.07. 12:45:49

Criss Webber

grat, vazze

bög 2008.05.07. 13:00:23

nem szoktam kritizálni, mert örülök hogy egyáltalán van ez a blog, de ez a cikk most tényleg kritkán aluli.

popovich 2008.05.07. 14:42:40

ja, meg 3-4 poszt egy lakers-jazz meccsről, kamu, összevissza iromány a cavs-celticsről, a NOH-SAS-ról meg semmi? mivanveletek?

vl · http://www.szakitshabirsz.blog.hu 2008.05.07. 15:58:39

popovich: sajnos még nem láttam noh-sas meccset, de amint pótoltam, már jön is az elemzés. főleg, h engem az érdekel a legjobban. a statokat mindenki látja az nba.com-on, nincs értelme megsimételni. lesz itt elemzés!

mdi 2008.05.07. 17:18:16

Bogesz:

Bocs, hajnali 6kor előfordul, hogy az ember kihagy egy h betűt valakinek a nevéből.

Nézd meg LeBron szereplését Team USA-ban és meglátod miről beszélek. Európában csapat játék van, Clevelandben meg James játszik, a többiek meg alá-hegedűlnek. Nagy one-on-one esetleg one-on-two király a gyerek, de csapatvédekezés ellen meghal (ha megnézted ezt a meccset, teljesen nyilvánvaló volt). Azonkívül akkora arca van, és néha olyan prosztó beszólásai, hogy a Győzike showban is lehetne állandó szereplő. De az NBA-ben zseniális.

kereso:
Ilgauskas teljesen jogos, beszoptam Kenny Smith-nek és nem néztem utána.

mdi 2008.05.07. 17:37:16

enteri79: Ez nagy vita, hogy Bird tényleg annyira zseni volt-e, vagy csak nagyon nyomták, mert fehér volt. Ebbe én nem mennék bele, messze nem láttam annyi meccsen, hogy véleményt tudjak alkotni (akkor vonult vissza, amikor elkezdtem NBA-t nézni).

A hasonlóság abban áll, hogy igazából mindkettő anti-atléta, főleg a mai NBA játékosokhoz viszonyítva. Minimális erőkifejtéssel, a lehető legtakarékosabb, ugyanakkor technikailag legtökéletesebb mozdulatokkal dolgoznak.

darker_ 2008.05.08. 01:10:16

popovich: kicsit kiestem a ritmusból, de holnap estétől igyekszem visszakapaszkodni, több szem többet lát, több kéz többet ír. ;)

És örülök, hogy legalább Neked hiányzunk egy kicsit. ;)

jarama · http://jarama 2008.05.08. 09:17:51

Döglődik a San Antonio,ÉJÁ,ÉJÁ,ÓÓÓ!
Tudom,hogy nem erről szól a poszt de akkor is olyan jól hangzik,a két meccsen összehozot majd,-40 pont és a 0-2!

popovich 2008.05.08. 11:40:59

darker : nekem nagyon:) sportjóslásokba bocsájtkozni annyi mint a kakinak a pofon, de 7 meccses san antonio siker a végén. ezt nem hagyhatja a druszám annyiban. ha nem így lesz mindenki vendégem egy izotóniás vízre. ha kiesünk a második kedvenc csapatom a hornets lesz.

darker_ 2008.05.08. 19:15:05

Nekem egyébként ez a párharc ígér a legtöbbet, aztán persze mindig jön valami izgalmasabb, meglepőbb stb.

El is kezdem nézni, mert anélkül nem írok.

popovich 2008.05.09. 15:22:49

jessz.megvan a hazai.110 dobott 99 kapott, csak az összefoglalot lattam, de ugy latom pop valasza a new orleans-i 2 meccsre a tamadas eloterbe helyezese.jarhato ut darker?

darker_ 2008.05.09. 20:56:39

popovich: hosszadalmas válasz az új bejegyzésben. Sok a változó, de láthatóan fontos változásokat hozott a meccs, a hazai pálya előnyén kívül is.

SP33 2008.05.10. 17:52:39

mdi!

Te miről beszélsz? Linkeld már ide azokat a cikkeket, amelyekben szakírók arról vitatkoznak, hogy Bird zseni volt-e! Én ebben a kérdésben vitáról sohasem hallottam, szvsz Bird klasszisa sosem volt vitás. (ide nem értve azt, amikor 2 hülyegyerek vitatkozik). A karrierje során elértek, valamint a statisztikái alapján ez nem is lehet vitás. Az NBA-t én is kb azóta nézem mint Te, vagy kicsit korábban kezdtem. De olyat még nem hallottam, hogy Birdről azt mondták volna, hogy azért sztárolták, mert fehér. Ezt Nashről mondogatták.

SP33 2008.05.10. 17:58:36

Ja és még valami!

Bird és Pierce játéka pont annyira hasonlít egymásra mint a kinézetük...
Nowitzki tényleg emlékeztet Birdre a játékstílusa alapján. És ő is antiatléta. Amit azért a Pierce-ről nem mondanék.
Kezdesz kissé Török Petyás lenni... Ha nem érted mit akarok ezzel mondani, akkor mind1.

mdi 2008.05.12. 05:26:18

SP33: Ha nem hallottál még erről a vitáról, én nem fogom neked bemutatni. JFGI!

A fekák egy részének mindig is az volt a problémája Bird-del, hogy agyon hypeolták, mert fehér ember a feketék játékában.

Amúgy Bird-öt, szerintem, a mostani atléták megzabálnák. Ahogy Puskás Öcsi sem ontaná a gólokat. Más a játék. Ezt perspektíváb helyezve talán megérted az analógiát.

mdi 2008.05.12. 05:27:21

BTW, nincs értelme ezen ennyit rágódni, egy közepesen igaz analógia, amit hallottam valamikor és most felhasználtam. Nem tetszett sokaknak, ennyi.

SP33 2008.05.12. 16:41:49

mdi!

Nem piszkálni akarlak, becsszó! De én csak azt akartam mondani, hogy "szakmai körökben" ez nem volt vita. (olvasd el újra) Te is azt írtad most, hogy "a fekák egy részének...". Ettől függetlenül azért megnézném Magic fejét, amikor megmagyarázzák neki, hogy mire veri magát, hiszen ez a Larry gyerek nem volt ám olyan nagy szám, csak fehér... :D

Ami meg a Puskás féle hasonlatot illeti, azzal csak az a baj, hogy mikor játszott Öcsi bá? Mikor játszott Bird? Szerintem pl. a 80as évek közepe-vége felé játszott NBA kosárlabda és a mai között azért tán nincs akkora különbség mint az 50es évek focija és a mai között. De ez csak egy szerény vélemény. Chris Mullint sem tudták a gyorsabb, atletikusabb feka srácok lenyomni, de ki tudja? Talán Larryt viszont megzabálnák. :D De nyugi, tudom mi az analógia. Písz
süti beállítások módosítása