Mint egy bajnok

Kezdődik!

Nagy viták előzték meg a Lakers-Spurs meccseket kosaras körökben, mert sokan a Lakerst gyűlölik, sokan a Spurst, és még a párharc iránt érdektelenek is összevissza tippelnek. A legfőbb érv a Lakers mellett Kobe Bryant, míg a Spurs mellett a csapategység és a playoff-tapasztalat. Általában mindenki hétmeccset tippel, sőt sokan egyedül a Spurst tartják képesnek arra, hogy idegenben megverje a Lakerst (szegény Hornets is hogy járt, ugye). Hiába volt a los angelesi veresége a Spursnek, az amerikai szakírók szerint is ez tök normális volt, Popovich nem egyszer mutatta már meg, mi a playoffos filozófiája: csak a kötelezőt hozni. Ha nem megy, inkább pihenjünk.

A Spurs az első hazai meccsén megmutatta, hogy egy kicsit őket is érdekli ez a sorozat. Popovich összepakolta a tengelyt (Ginobili, Parker és Duncan is jól játszott), mert egyikük sem teheti meg, hogy szarul kosarazzon. Az első kötelező megvan, most jön még egy hazai meccs, ami újra szoros meccset hozhat, mert most a Lakersből többen nem mutattak semmit, mint Odom. Manu a padról dobott 30 pontot, a védekezésben az ő párját nem találni, még a végén Kobe-nak kell fogni, ami senkinek sem jó.



2008.05.26. 10:15 vl | 11 komment Címkék: nba san antonio spurs kobe bryant lakers playoff

A bejegyzés trackback címe:

https://zsakoljteiscsorike.blog.hu/api/trackback/id/tr88487769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hhatvan 2008.05.26. 10:57:38

Duncan oktatást tartott a palánk alatt.

popovich 2008.05.26. 12:14:42

mi van levegheo?

Combi a ballibes Ferkófan 2008.05.26. 12:30:06

A Legfőbb épp a Lakers melett nem Kobe, hanem Kobe-Gasol-Odom hármas. Gasol igazolása előtt pl. a Lakers az 5. és a 7. hely között ingázott a Nyugati csoportban. Aztán jött Gasol, Phil Jackson szépen felépítette az új taktikát, hogy a spanyolt minél jobban beleépítsék a csapatba és voila.

popovich 2008.05.26. 13:11:58

igen most mar nem one man army a lakers, meg is latszik rajta. ginobili hihetetlen volt tegnap.

hafujaszel 2008.05.26. 13:47:50

Sziasztok, kicsit OFF leszek, de Kobe mióta nem 8-as mezben játszik? Amúgy szerintem szoros lesz a vége, a 7. mérkőzésen fog eldőlni, de akkor inkább a L. A.-nek áll a zászló. Érdekes blogra bukkantam a napokban, főleg annak, aki szereti a Csilit és Lakers-szurkoló. my.nba.com/forum.jspa?forumID=300017151

Combi a ballibes Ferkófan 2008.05.26. 15:17:07

2006-2007es szezon óta van 24esben, mert az volt az első középiskolai száma, de mikor a Lakersbe igazolt, a 24es már foglalt volt.

bêla (törölt) 2008.05.27. 00:13:23

remelem itt nem a 7. lesz az elso izgalmas (mint a hornets ellen).

ha nyer ma a boston, akkor irtok roluk??

gringow 2008.05.27. 13:14:45

A Lakers egyébként jobban jön ki abból, ha a most következőt fogja, mert akkor 3-1el mehet haza, aminél meg bedarálják 5ik meccsen a fáradt Spurst. Hiába nem fordított 3-0ról senki, amennyiben ez történt volna, és SA hozza a 4iket, az kiélezettebb küzdelmet ígér mint 3ik meccses LA győzelemmel 3-1el vissza.

Amennyiben 2-2 lez (amit még mindig valószínűbb tartok) akkor meg megint ott tartunk, hogy mindenki hozta a kötelezőt.

Egy valamit ne felejtsünk el, amit évek óta tudunk: 7ik meccsen Poppovichot nem lehet megverni, még Jacksonnak sem.

d

hafujaszel 2008.05.27. 14:15:51

Combi_TpK! köszi az infót, mindenkinek jó szurkolást!
süti beállítások módosítása