A Lebron-betegségről

Kobe sérülten játszotta le a meccset, különösen a 4. negyedben és a hosszabbításban volt feltűnő, mennyire elvesztette az első lépése gyorsaságát és a felugráshoz az erejét. Így könnyű volt levenni a pályáról. A Jazz megmutatta erejét.



A Utah egyszer a 3. negyedben már megnyerte a meccset, de ahogy az a major sportokban lenni szokott, nem gyilkolta le az ellenfelét, ami majdnem végzetes hiba volt, ugyanis Fischer 3 trojkájával 2 perccel a vége előtt visszajöttek a meccsbe, hogy Odom hármasával és visszatett ziccerével kiharcolják az OT-t. Jegyezzük meg, hogy Kobe már ekkor sem vállalt túl sokat magára, láthatóan nem volt jól.

A hosszabbításban 10 támadásból 7-et Kobe vállalt be (és hatot elrontott ezek közül!), pedig nem ment neki, az egész meccsen 35-ből 20 kísérletét elrontotta (ezt eddig mindig Lebrontól láttuk, de Bryantnek vannak okos, ügyes, tehetséges társai). Egyet szegény Radmanovics, aki elég hülyén eladta a labdát, egyet meg Gasol, amikor a gyűrűre húzta egy lepörgés után a labdát. MVP time: jöjjön ilyenkor az, akinek meg kell nyernie a meccset, akiről az egész idény szól, mutassa meg, mit tud. Kobe-nak bőven elég lett volna, ha leköti a védőket alibi mozgásokkal és osztogat, úgyis mindenki rá figyel. Fischer, Gasol és Odom is elég hálásan hajtja végre ezeket a feladatokat.

Kobe vállalt, és elbukták a meccset, így a tuti 3:1-es vezetést is. Így már biztos a hétmeccses sorozat, aminek a végén Los Angelesben ez a Jazz életveszélyes lesz. Boozer nem játszhat végig ilyen rosszul.

A Utah megtalálta a Kobe elleni védekezést: általában egy nagyon szorosan, közelről fogja, amivel a gyors tempókat akadályozzák meg, míg az egyleütéses elindulásokat már a besegítő. És ez ma működött. Ráadásul tök különböző figurákat állítanak rá: alapvetően a gyors védekezőember, Brewer tapadt Bryantre, a lassú, de hosszú karú Kirilenko nagyon szépen dolgozott rajta (Kobe nyilatkozata: "No excuses for me. (Kirilenko) did a great job," ... "They did a terrific job. They did big plays when they needed to"), Korver már a sérült Kobe-t fogta, mondjuk így is megverte néhányszor.

A Los Angeles is próbálkozott csapdázni Williamst, ami öngyilkosság volt. Mivel általában tök rossz helyen próbálják kettőzni, ezért a leosztásokra utána nem érnek oda. Williams irányító,  felesleges kettőzni ennyire direktben, mert jól osztogat és rendszeresen le tudja időben osztani a labdát. A rotációban pedig nem érnek oda. A másik a hátsó befutás: mivel a Lakers játékosai elsődlegesen Williamsre figyelnek és a trapézt igyekeznek megtölteni, nem figyelnek a szélről, hátulról befutó játékosokra, akik nagyon jó ütemben lépnek be. Mint egy iskolai csapat.

2008.05.12. 11:42 vl | 10 komment Címkék: nba kobe bryant lakers playoff

A bejegyzés trackback címe:

https://zsakoljteiscsorike.blog.hu/api/trackback/id/tr75464773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_lacika_ 2008.05.12. 14:53:33

Én egyet nem értettem, miért nem kezdett Vujacsics a harmadik negyedben. Hiszen most nem a gyűrű tövére lövöldözött.
Szerintem meg nem lesz hetedik meccs, győz a LAL Salt Lake Cityben

Peppone Botazzi 2008.05.12. 15:02:26

Ha Kobe sérülése komoly akkor bizony lesz 7. meccs. És én mindig úgy látom a Jazz-t hogy vagy nagyon rosszul vagy nagyon jól tud játszani. Ha nagyon jól fog akkor itt még meleg lesz a pite a Lakers-nek.
Jó kis meccsek ezek. Ha továbbjut a Jazz akkor pezsgőt bontok.

repattila 2008.05.12. 15:03:45

Addig egyetertek, hogy Bryant lathatoan serulten jatszott, de azt nem latom, hogy ha leul, ki dobna be a 30+ pontjat. Meg azert azt se feledjuk, hogy az egyenlitest hozo, jatekido vegi rohanasban szinte az osszes golpaszt o adta, serulten is osszejott a dupla dupla neki.
Mondjuk azt en se ertettem, hogy a hosszabbitasban, miert nem ezt a rendes jatekido vegi taktikat vittek tovabb, de az biztos, hogy ha Bryant leul akkor ez a rajatszas elment.

Etniez 2008.05.12. 15:21:08

Véleményem szerint az Utah győzelmében vastagon benne voltak a bírók is.

mantegna 2008.05.12. 15:34:46

Ez kosárlabda, persze benne vannak a bírók a mérkőzésben.
Nézd meg Etniez a LAL két győzelmét, és ottani pompás szabaddobásarányokat.

Peppone Botazzi 2008.05.12. 16:38:30

Vártam már a bírós kifogást. Meg az is jönni fog hogy fújolnak Salt Lake Cityben :)
Egyszerűen egyenlített a lesajnált csapat...Ennyi. Maradt a Lakers az esélyes.

zolika26 2008.05.12. 17:07:54

"Boozer nem játszhat végig ilyen rosszul." Láttad te a harmadik meccset? 20 lepattanó fölé ment! Kobet meg tényleg nem kellett volna erőltetni. Waltontól meg Farmartól is megkérdezném, hogy mit csinált? Valaki meg tudja magyarázni, hogy mit gondolt Walton a ziccernél?

vl · http://www.szakitshabirsz.blog.hu 2008.05.12. 20:32:56

zolika26: boozer a 3. meccsen jól játszott, de ott sem volt végig jó, ráadásul mindig faultproblémái vannak. a 20pattanó szép, de lássuk be, elmegy meccsenként 4-5 labda rajta, mert nem tudja megfogni, meg rosszul passzol.
walton talán 2+1-et akart? de tök hülye volt, az tény.

zolika26 2008.05.12. 22:34:14

Jó az igaz, hogy csak azon a meccsen volt jó, meg ott sem tökéletes, tehát bocs csak azért nem játszik végig rosszul. A lakersnek drukkoltam és végig ordítoztam miatta egy meccset, úgyhogy hadd kapja meg, hogy azon a meccsen jól játszott:D Ne ő akarjon 2+1-et azt majd Gasol meg Kobe megcsinálja

one night only 2008.05.13. 16:33:30

Szerintem FISHER lassú, hogy megfogja Williams-et, ha pedig odaér (mint a 4. meccsen egyszer-ketszer) az szep es jo, csak ha a 2. percben mar 2 faultja van, es Farmart kell D-Willre kuldeni az szopas.
Bryant meg most pihen 3 napot es 7 meccsen leverik a Jazzt.
süti beállítások módosítása