Tökönszúrom magam, ha ebben a playoffban is összeszedi magát a Spurs.

Sosem bírtam ezt a csapatot, sem David Robinson idejében, sem azóta, mindig unalmasnak találtam őket, bár Ginobili sokat javított a helyzeten.

Annyiszor gázoltak el kíméletlen hatékonysággal náluknál izgalmasabb, látványosan, szépen játszó csapatokat, hogy muszáj ellenük szurkolnom. És idén úgy is néznek ki a dolgok, hogy sikerül kipicsázni őket már az első körben. Egyértelmű, hogy Phoenix Suns csakis azért igazolta le Shaq O'Nealt, hogy fölvehesse a harcot Spursszel, hogy a Shaq-Stoudemire kettőssel porig rombolják Tim Duncant, és ha ez sikerül, akkor a Spursnek vége. Az utolsó alapszakaszmeccsen gyönyörűen működött a dolog:  április 9-én, idegenben, sima 17-tel pofozták le a San Antoniót, ezzel 3-1 lett az alapszakaszmérleg, elég ok a bizakodásra.

A rájátszásban rögtön az első körre összekerültek, és akkor, tessék, az egész évben mélyen tudása alatt játszó Finley bebombáz egy hármast, azzal lesz hosszabbítás, az első hosszabbítás végén pedig Duncan dobja a triplát (könyörgöm, egész évben nem dobott egyet sem!!!), a második hosszabításban meg nyernek. Otthoni győzelemnek kicsit macerás, de úgy ünnepeltek utána, mintha már a döntő utolsó meccsét nyerték volna. Egy-null oda.