Az argentín isten, Manu

Manu Ginobilivel elfogult vagyok nagyon-nagyon rég óta, mert imádom azt a fajta hiperintelligens kosárlabdát, amit játszik. A kosárbuzik mindent tudnak róla, de azért emlékezzünk meg arról, hogy 2001-ben az Euroliga Final Fourjának legjobbjának választották, 2004-ben pedig az olimpia legjobbjának. Manu a nyugati konferencia és konkrétan a Southwest division rangadóján a Chris Paullal (27 ponttal zárt) felálló New Orleans Hornets ellen megint 30 pontot dobott (vége: 98:89). Itt van egy videó, tessék megnézni Manu passzait és góljait.



Az ötös győzelmi sorozatból Manu kiveszi részét, ne feledjük, néhány napja a Minnesota Timberwolves ellen a jugoszláv védőiskolában nevelkedő Jaric felett dobta a győztes pontot egy sima visszacsel után, a Minnesota Timberwolves egy ponttal vesztett. infók itt.

A nyugati konferencia eddig is különösen izgalmas volt, mivel 7 csapat áll nagyon hasonló mutatókkal, amiből eddig az igazolási szezon nagy nyertese, a Lakers jön ki a legjobban az első helyükkel. És tudjuk, mit jelent a hazai pálya nyugaton (a Dallason kívül mindenkinek sokat). Gasol vezetésével (23 pont) a derbyt 115:931 nyerték a Clippers ellen. Bryant csak 17pontot dobott, de jött a cserepadról Vujacic 17-tel (5/9 hármas).

Figyelem, ma este Phoenix Suns-Detroit Pistons a Sport1-en 22:30-kor.

2008.02.24. 12:12 vl | 2 komment Címkék: nba san antonio spurs pau gasol losangeles lakers manu ginobili

A bejegyzés trackback címe:

https://zsakoljteiscsorike.blog.hu/api/trackback/id/tr74349894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bög 2008.02.25. 21:53:24

nekem a kedvenc játékosom volt, amig europában játszott, és csak keveset láttam. Aztán az nba-ben kiderült róla, hogy az egyik legsunyibb kosaras (színészkedések, aljas szabálytalanságok), azóta nem favorizálom annyira.

realm 2008.02.27. 11:26:02

Gino az über. Egyik legnagyobb kedvencem, de a sunyiságokat tényleg elhagyhatná... :)
süti beállítások módosítása