Chris Paul megint jobb volt Steve Nash-nél

A Lakers mellett a New Orleans Hornets és a Houston Rockets is hozta második meccsét. A Hornets Phoenixben, a Rockets Dallasban aratott sikert. A Lakers Andrew Bynummal hosszabbított.

Nem sikerült jól Terry Porter, a Phoenix Suns trénerének hazai debütálása, a New Orleans Hornets Chris Paul vezérletével idegenben verte a Sunst az NBA 3. játéknapján. A tavalyi esztendő asszisztkirálya, Paul, aki éppen a Suns legjobb gólpassz adóját, Steve Nash-t lökte le a trónról, 20 pontot szerzett, 10 asszisztot és 8 lepattanót jegyzett. Peja Sztojakovics is 20 pontot ért el a vendégeknél, pedig az utolsó negyedben csak az elején volt pályán, kisebb bokasérülése miatt. Posey a negyedik negyedben háromszor is sikeresen kísérletezett 3 pontos dobással. A másik oldalon Nash és Stoudemire villogott, mindketten húsz pont fölött zártak.

LeBron James és Daniel Gibson vezérletével nyert a Cleveland a Charlotte ellen. James 22, Gibson 20 pontot dobott, a hazaiak még azt a luxust is megengedhették maguknak, hogy az utolsó tíz percben James a kispadon nézze végig a meccset. A kiváló edzőnek, Larry Brownnak lesz még tennivalója a Bobcats kispadján. A gárda nyolc vereséggel zárta az előszezont, és első meccsén sem jött össze a győzelem, a harmadik negyedben még öt pontra zárkóztak, de ekkor volt a legszorosabb a meccs.

Hiába dobott Dirk Nowitzki 36, Josh Howard pedig 28 pontot, a Dallas otthon kapott ki a Houston Rocketstől. A végig szoros meccs az utolsó negyedben dőlt el. Ekkor a Houston egy 16-2-es sorozatot produkált, amire a Dallas és a kispadján debütáló Rick Carlisle nem talált ellenszert. Jao Ming 30, Ron Artest 29 pontot dobott. A kínai 13 lepattanót is összeszedett, második meccsén is csapata legjobba volt.

A legutóbb döntős Los Angeles Lakers négy évre szóló szerződést hosszabbítottt Andrew Bynummal, az NBA legtehetségesebbnek tartott centerével.

A 21 éves játékos az új megállapodás értelmében 2013-ig biztosan a Lakers alkalmazásában marad, s ezért 58 millió dollárt kap majd. Bynum a 2007/2008-as szezonban mindössze 35 meccsen léphetett pályára, mert januárban egy súlyos sérülés miatt hosszú hónapokra kidőlt. Szakértők szerint éppen Bynum hiánya volt a legfőbb oka annak, hogy a kaliforniai sztárcsapat elbukta a Boston Celtics elleni finálét.

A fiatal kosaras 35 meccsén átlagban 13,1 pontot és 10,2 lepattanót szerzett, s a mezőnyből az egész ligában a legpontosabban, 63,6 százalékkal célzott. A mostani idény első két - magabiztosan megnyert találkozóján - 10 pont, 6 lepattanó és 3 blokkolás az átlaga.

3. játéknap, eredmények

Cleveland Cavaliers-Charlotte Bobcats 96-79 (25-16, 25-17, 18-26, 28-20)
Legjobb dobó: Gibson 25, ill. Richardson 24. Lepattanó: Wallace 10, ill. Okafor 12. Assziszt: James 9, ill. Felton 5.

Dallas Mavericks-Houston Rockets 102-112 (33-32, 26-30, 27-23, 16-27)
Legjobb dobó: Nowitzki 36, ill. Jao 30. Lepattanó: Howard 11, ill. Jao 13. Assziszt: Kidd 12, ill. McGrady 7.

Phoenix Suns-New Orleans Hornets 95-108 (23-30, 21-26, 25-25, 26-27)
Legjobb dobó: Nash 24, ill. Peterson 21. Lepattanó: Stoudemire 12, ill. Paul 8. Assziszt: Nash 9, ill. Paul 10.

(A mérkőzés eredményére kattintva a találkozó összefoglalóját, a legjobb dobóra kattinta a meccs statisztikáit lehet megtekinteni. A bajnokság állása itt, a statisztikai mutatók legjobbjai pedig itt tekinthető meg).

2008.10.31. 12:52 Magic Ryan | 2 komment Címkék: nba

A bejegyzés trackback címe:

https://zsakoljteiscsorike.blog.hu/api/trackback/id/tr35742208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.10.31. 14:44:53

NBA live 2k9-ben még jobb a Suns, mint a Hornets. A valóságban nem. A Hornets lesz a bajnok.

Keelhaul 2008.11.01. 12:53:50

Nyilván a Houston lesz a bajnok.
süti beállítások módosítása