A görögök és Dirk Nowitzki volt a legjobb

A görögök különösebb megerőltetés nélkül nyerték az Athénban rendezett férfi kosárlabda olimpiai selejtezőt. Mellettük a horvátok és a németek révén három európai gárda csatlakozik a már korábban biztos indulónak számító kilenc együtteshez.

A világbajnokságról csak a győztes Spanyolország kvalifikálta magát. Kína mint házigazda indulhat, öt kontinens selejtezőiből heten jutottak ki. Oroszország és Litvánia az Eb első, illetve aharmadik helyezettjeként indulhat (a spanyolok voltak a másodikak, de ők a vb-aranyukkal kiharcolták a részvételt), az Egyesült Államok és Argentina az amerikai kontinensbajnokság arany és ezüstérmeseként szintén kvótás. Irán az ázsai, Angola az afrikai, Ausztrália az óceániai tornát nyerte meg.

Az athéni selejtező torna A csoportjában Görögország, aki a legutóbbi vb-n ezüstérmet nyert, 2005-ben pedig Európa-bajnok volt, könnyedén intézte el mindkét csoporttársát. Libanon ellen 57 ponttal, Brazília ellen 20-al nyertek. A második helyet a dél-amerikaiak szerezték meg, ők is jól elpáholták Libanont.

A B csoportból a Zöld-foki szigetek lógott ki, Új-Zéland és Németország könnyedén lépett a negyeddöntőbe. A C-ből Szlovénia volt a legkiemelkedőbb. Két legjobbjuk a Toronto Raptors centere Radoslav Nesterovic, valamint a Panathinaikoszban szereplő dobóhátvéd, Sani Becirovic. A második továbbjutó helyért nagy csata folyt. 3:12-vel a vége előtt még Korea vezetett 77-65-re, innen fordított Kanada. Az utolsó 11 másodpercben még az ázsiai csapat előtt volt lehetőség, de hibáztak. Kanada a 22 pontot szerző Rowan Barrett vezérletével végül továbbjutott. A D csoportban Kamerun volt a leggyengébb, bár Puerto Rico csak 9 ponttal nyert az afrikaiak ellen, ez elég volt a továbbjutáshoz.

A negyeddöntőben többnyire a papírforma érvényesült. Kanada nem bírt a horvátokkal, akik mind a négy negyedet megnyerték. A észak-amerikaiak megérezték Samuel Dalembert hiányát, a Philadelphia 76ers centere még a szlovénok elleni meccsen sérült meg. Puerto Rico viszont magára talált, és nagy csatában verték ki a szlovéneket. A 2006-os vb-n is találkozott a két csapat, a csoportmeccsek során akkor Szlovénia hasonló nagy csatában, 90-82-re nyert. Most a félidőben még döntetlenre állt kettejük mérkőzése, a második két negyedben viszont végig 10 pont körül mentek a közép-amerikaiak, legjobbjuk a 17 pontot szóró Carlos Arroyo volt.

Már az olimpiai részvétel volt a tét, az elődöntőkben. A görögök végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva, könnyedén verték Puerto Rico-t, igaz közülük hiányzott a legjobbjuk Arroyo, aki kilenc percnyi játék után megsérült. A görögöknél az egész torna során Vaszilisz Szpanulisz volt a legjobb, aki négy meccsen 51 pontot dobott. A legtöbb lepattanót Focisz szerezte, 25-öt.

A másik találkozón Dirk Nowitzki 30 pontja és 13 lepattanója is kevés volt a német sikerhez. A Marko Tomas vezérelte horvát válogatott 76-70-re nyert.

Egy hely volt még kiadó, melyen az elődöntő két vesztese csatázott. Nowitzki ezúttal is kitett magáért. 32 ponttal és kilenc lepattanóval csapata legjobbja volt. Carlos Arroyo nem épült fel a mérkőzésre, hiánya alaposan érezhető volt Puerto Rico játékán.

Görögország, Horvátország és Németország jutott így ki a pekingi olimpiára, így 12-ből hat csapat képviseli majd Európát.

Az egész tornát figyelembe véve Dirk Nowitzki dobta a legtöbb pontot, 133-at, az őt követő Marko Tomasnak csak 68 sikerült. A legtöbb lepattanót átlagban a szlovén Radoslav Nesterovic szedte össze, 9,7-es eredménye számított a legjobbnak. A koreai Hi-Jung Ju adta a legtöbb gólpasszt, meccsenkénti átlagban 5,5-öt.

Eredmények

A csoport: Görögország-Libanon 119-62 (Carcarisz 15, ill. El Katib 14), Brazília-Libanon 94-54 (Huertas 17, ill. Fahed 15), Görögország-Brazília 89-69 (Focisz 18, ill. Splitter Beims 20).

B csoport: Új-Zéland-Zöld-foki szigetek 77-50 (Penney 25, ill. Xavier 22), Németország-Zöld-foki szigetek 104-68 (Nowitzki 16, ill. Xavier 21), Németország-Új-Zéland 89-71 (Nowitzki 35, ill. Penney 29).

C csoport: Szlovéni-Koreai Köztársaság 88-76 (Nesterovic 26, ill. Kim 21), Szlovénia-Kanada 86-70 (Lakovic 19, ill. Barrett 16), Kanada-Koreai Köztársaság 79-77 (Barrett 22, ill. Jeon 19).

D csoport: Horvátország-Kamerun 93-79 (Tomas 22, ill. Nana 24), Puerto Rico-Kamerun 81-72 (Sanchez 17, ill. Nana 22), Horvátország-Puerto Rico 95-81 (Kus 15, ill. Ayuso 22).

Negyeddöntők: Horvátország-Kanada 83-62 (Popovic 17, ill. Famutimi 14), Puerto Rico-Szlovénia 81-70 (Arroyo 17, ill. Slokar 16), Németország-Brazília 78-65 (Nowitzki 20, ill. Splitter Beims 16), Görögország-Új-Zéland 75-48 (Spanulisz 14, ill. Tait 9).

Elődöntő: Horvátország-Németország 76-70 (Tomas 21, ill. Nowitzki 30), Görögország-Puerto Rico 88-63 (Diamantidisz 15, ill. Barea 16). Rájátszás a 3. helyért: Németország-Puerto Rico 96-82 (Nowitzki 32, ill. Barea 18).

2008.07.21. 16:57 Magic Ryan | 3 komment Címkék: férfi olimpiai selejtező

A bejegyzés trackback címe:

https://zsakoljteiscsorike.blog.hu/api/trackback/id/tr20578216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Artie 2008.07.21. 17:13:40

Azér' a magyar nyelvtan és a helyesírás még nem megy túl magas szinten...

happy rotter 2008.07.21. 17:46:22

Köszi az összefoglalót! A görögök mindíg kiegyensúlyozottan játszanak, bennük minden benne van. Az egész olimppia csak a kosárlabda miatt érdekel.

schurrer 2008.07.21. 22:03:50

Chris Kaman játszott a németeknél?
süti beállítások módosítása