A Spurs megcsípte a Lódarazsakat

Az utolsó idegenbeli mérkőzést csak elhozta a jobb kosárlabda csapat. Azon lehet vitatkozni, hogy melyik egyletet nézné az ember szívesebben a Lakers ellen, az általában dög unalmasan játszó Spurst, vagy Chris Pault aki betörésből oktat a nála fejjel magasabbak között, de a Spurs jobb csapat (az idén még). A Hornetsnél még hiányzik az az 1-2 ember, aki át tudná segíteni őket egy olyan negyeden, mint most a harmadik volt. Tudni illik az egész 12 percben nem sikerült a Hornetsnek két kosarat dobi egymás után. Így pedig nehéz meccset nyerni, főként ha a csapatodnak nem a védekezés az első számú fegyvere. Monhatjuk úgy is, hogy a Hornets egy Robert Horryra van a konferencia döntőtől, és még egy igazán jó játékosra CP3-on kívül a nagydöntőtől.

Amúgy Duncannek sikerült az első félidőben jobb napot kifognia New Orleansban, Ginobili és Parker pedig nagyon jól játszott, és a kiegészítő emberek is hozták a magukét, így pedig a Hornetsnek kevés esélye volt. A negyedik negyedben ugyan 3 ponton belül kerültek, de a potenciális egyenlítő hármas kimaradt (Pargo), onnantól pedig jött a faultolás, és a vonalról kialakult a 91:82-es végeredmény.

2008.05.20. 13:55 mdi | 4 komment Címkék: nba san antonio spurs playoff new orleans hornets chris paul tim duncan robert horry

A bejegyzés trackback címe:

https://zsakoljteiscsorike.blog.hu/api/trackback/id/tr2478456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gringow 2008.05.21. 11:57:34

Másik igazán jó játékosnak ott van David West, remek role playernek meg Stojakovic és Chandler.

A New Orleansnak 2 Horryra (ha már Őt hoztad példának)van szüksége akik a cserepadról 10-15 percet játszva hozzá tudnak adni egykét kosarat/pattanót a komoly meccsekhez, mint ez a mostani volt. Olyanra, mint amilyen említett Horry vagy Finley a Spursben, vagy - még mindig vicces ezt leírni, de igaz - PJ Brown a keltáknál.

2 tapasztalt öregrókányira vannak a bajnoki címtől.

d

popovich 2008.05.21. 12:22:55

mdi : megint nagy a kép!! :)

mdi 2008.05.21. 13:10:28

gringow: David West jó, de szerintem az All Star-ságának 35%-a CP-ből fakad.

popovich: főleg ahhoz képest, hogy hajnali 1-kor csináltam 7 perc alatt. photoshop contestre azért jobban megdolgoznám.

popovich 2008.05.21. 14:11:01

mdi : az mindegy, a humora a lényeg, az meg üt.amúgy a múltkor találtam neked egy nagyon vicces duncan képet amit kerestél, azon tényleg mintha be lenne b*szva, majd egyszer átküldöm ha aktuális lesz.mondjuk a nagydöntő után, pezsgőtől.;)