RE: A kurva életbe, vezet a Spurs

RE: A kurva életbe, vezet a Spurs

Ma hajnalban Jordán-Levegheö Mihály röviden elemezte a nagy nyugati párharcot, a Spurs vs Suns meccset, amin kétszeri hosszabbításban nyertek Duncanék. Pedig várható volt, hogy a Spurs összeszedi magát, ráadásul most jön az a krétával nehezen köreberajzolható fogalom, hogy playoff-tapasztalat, amivel a Spursnek tele a leckekönyve, míg a Sunsnak csak a sok elégtelen. Kivétel az eminens Shaqnek, aki Dwayne Wade-ből is bajnokot tudott csinálni, mivel egyszerűen tisztában van azzal, mi a dolga a palánk alatt, és még az óvodából hozza az emlékét annak a híres közmondásnak, hogy a rájátszás az egy másik sport. Ha a fociban a németek nyernek mindig, akkor kifordíthajuk-e Lineker híres mondatát úgy, hogy a kosárlabda teljesen más sport, mint a playoffbeli kosárlabda, amit végül mindig a Spurs nyer meg?

Itt egy összefoglaló:



Nincs ember az ismerőseim között, akinek igazán tetszene a Spurs játéka, legfeljebb hatékonysága. Duncan az utóbbi évek egyik leggyengébb, legmotiválatlanabb alapszakaszát játszotta idén, de szerencséjére ott van Parker (szintén mindenki szidja, de miért?) és a zseniális argentín, Manu Ginobili. Mondhatni, európai kosárlabdát játszanak. És okosan.

A Suns a Nash-féle hajítógéppel és a 270 kilóval a palánkok alatt egy megkérdőjelezhetetlen csapat, olyan kiegészítő emberekkel, mint Barbosa. Ha ezt a Spurst nem lépik át, akkor tényleg adjanak el mindenkit, hívják vissza Sir Charlest, öltöztessék be a dagadtat.

A Spurs kegyetlen csapat, igazi playoff menők, és tuti, képesek eldöcögni a konferenciadöntőig. De a nagy kérdés a Suns: a Shaq-biznisz végül jól sült el, az öreg Diesel iszonyatosan motivált, aminél talán többre nincs is szükség az ő játékában. A Stoudamire-O'Neal vs Duncan-Oberto párosok között jelentős különbség van, de láthatóan nincs egy olyan Twin Tower-játékuk (a hisztérikus D'Antoni mit csinál edzéseken, ott is nyafog?), mint anno a Spursnek volt az öreg Admirálissal és Duncannel, és így nehéz lesz. Mert erőből és kilóból sokakat le lehet nyomni, mondjuk keleten, és szevasz.

Két dolog: Nasht védekezésben kiveszik rendszeresen, pedig ez nem a könnyed alapszakasz meccs, ahol a franchise playernek nem kell védekeznie. A probléma másik fele O'Neal faultproblémája: minek üt ennyit? A párharc legnagyobb kérdése, hogy O'Nealt képesek-e játszatni, vagy a faultok miatt sokat kell ülnie. Könyörgöm, magyarázza már el neki valaki, hogy bőven elég, ha a 216 centijével és a 150kilójával csak áll a palánk alatt, és nem kezd el csapkodni, mint Teri néni a légycsapóval. Felesleges.

(Teljes összeállítás a párharcokról, elemzéseink és tippjeink hamarosan.
)

2008.04.20. 17:48 vl | 19 komment Címkék: nba san antonio spurs playoff shaquille oneal phoenix suns

A bejegyzés trackback címe:

https://zsakoljteiscsorike.blog.hu/api/trackback/id/tr89434228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Peppone Botazzi 2008.04.20. 18:03:45

Grat! Végre egy jó írás a nagy rakás kaki blogok között. Várom a további párharcokról is. Főleg a JAZZ-ről!!!
És nekem sem tetszik a Spurs...

perro morado 2008.04.20. 18:33:40

Szamomra erthetetlen, miert olyan elterjedt az a velemeny, hogy a Spurs jateka unalmas. Aki ezt szajkozza, az szerintem nem nagyon ert a kosarlabdahoz. Ginobili es Parker kifejezetten sok fantaziaval jatszanak, es nekem egyaltalan nem hianyzik az a pozolas, hogy mondjuk Duncan minden post move vagy zsakolas utan verje a mellet.

SP33 2008.04.20. 19:13:03

Nem rossz írás.
DE: "Shaq, aki Wade-ből is bajnokot tudott csinálni". No ez a kijelentés minden alapot nélkülöz. Ez pont fordítva történt. Csak meg kell nézni a 06-os playoff statisztikákat. Bár a statisztika nem mutat meg mindent egy adott játékosról, vagy párharcról, de azért eléggé beszédes. Szóval a tényekkel nem kéne haragban lenni.

D. Tóth Ferenc 2008.04.20. 19:21:28

Duncan-Scola páros? Biztos? :)

smartdrv 2008.04.20. 19:28:13

iszonyú gyenge poszt

vjannus 2008.04.20. 19:33:22

Nekem tetszett mivel rájuk fogadtam és sok amnim volt rajtuk a bwinwn :9, és bejött :DD

Air Wolf 2008.04.20. 19:46:13

Ginobili a spursből a leggusztustalanabb játékos, az európai focira jellemző színészkedéssel. Úgy fut, mint valami csípőficamos, mindenkibe beleakad a lába, aztán eltaknyol, de előtte még ráhajítja a kosárra, aztán persze a balek bíró meg befújja a faultot. Két szabaddobás, aztán megvagyunk. Mondjuk ezen a meccsen nem jött ez be neki túl jól, 24 ből 10-et talált be, ami nem valami jó átlag. A Suns remélhetőleg összeszedi magát és kihajítja a Spurst a rájátszásból.

Amare 2008.04.20. 20:04:47

ühüm, esetleg Duncan-Oberto párosra gondolt a kolléga, de nem tévedett akkorát, az is argentin. Mostmár vki tényleg legyalázhatná ezeket a korcsokat, marhára itt lenne az ideje, idegesítő egy banda. Ott van a nagy lomha mamlasz Duncan, a hiperaktív vakarcs francia, a suttyó Giinobili, koronázatlan kamu faltok és támadóhibák kiharcolásának világbajnoka, és nem utolsósorban a az a sunyi szemétláda Bowen. Talán idén először jó esély van rá, ha más nem, majd a Boston- HALÁL A SPURSRE!!!

Ben 2008.04.20. 20:09:16

Nem tudom, mért bántjátok Duncant. Lehet, hogy a palánk alatt nem szimpatikus a játéka, de a hármasokat száz százalékkal dobja ;-)

mamba24 2008.04.20. 20:33:19

Hát szerintem semmi meglepő nem történt. A Suns évek óta úgy variálja a keretét, hogy a Spursön és Duncanen túl tudjanak jutni a POban. Viszont ehhez meg kellene tanulni védekezni...
Minden tiszteletem Nashé, az NBA top 3 irányítójában van, és ami miatt nem ő a nambervan az a védekezése.
Hogy dobhat Duncan triplát? Ki fogta? STAT?
Itt a kisvideón is van olyan action ahol a Spurs háromszor szedi vissza a támadót.
Barbosa valóban hasznos kiegészító ember. De mondjuk Finleyre sem mondanám azt, hogy nyeretlen piskóta :)
Hogy a közutaálatnak örvendő Bowenről ne is beszéljünk.
Továbbmegy a Spurs (bár én sem vagyok oda értük), mert:
1. ők tudnak védekezni
2. támadásban nem két opciójuk van (Nash, Amare), hanem három (Manu, Parker és Duncan)

Amúgy a blogszerzőnek én is figyelmébe ajánlom a Rockets játékoskeretét benne Scolával :)

Pista 2008.04.20. 20:48:43

Az Index nyitólapján ez van írva:
"Fracba, vezet a Spurs"

Mi a jó túró az a frac ?!?!

Ez valami szakkifejezés?

Mi a jó túró a Spurs?!?!

Ez valami név?

(Azt, hogy vezet, azt értem!)

Ja, és mi az csacsacsa, aminek nem sikerül az ellenőrzése, pedig azt írom, amit látok :-(((

valuska · http://www.zsakoljteiscsorike.blog.hu 2008.04.20. 21:27:10

mindenkitől elnézést kérek az elírások miatt, de siettem a meccsemre. ami nem mentsé, de itt ezt érteni fogjátok:)
mindjárt reagálok az infókra.

hhatvan 2008.04.21. 12:46:55

Egyetlen egy dolgot emelnék ki a Spurs unalmas játékából és ez az extra passz. A legönzetlenebb és a legjobban védekező csapat pont Minden a nagy trión múlik - simán képesek meccseket eldönteni bármelyik arénában pld. Staples Center ;)

popovich 2008.04.22. 14:02:24

nem értem ezt a folyamatos spurs gyalázást.lehet hogy duncannek esetlen a mozgasa,de aki ilyen helyzetben dobja be a szezon első trpiláját, az nem más, világklasszis. mellesleg se o'neal, se amaré nem tudott védekezni ellene, akkor miről beszélünk.amúgy a felvételen látszik:gyönyörű ahogy shaq se gondolja hogy duncan rádobja, csak bámul a szép kerek fejével.ginobili, ha egy jordan vagy carter fizikummal rendelkezne, most ő lenne a világ legjobb játékosa.hihetetlenül érzi,látja,érti a kosárlabdát,egy zseni.a kiharcolt faultokról meg annyit, hogy ez a dolga.akár kamu akár nem, ő nyerni akar.bowen-t én cask úgy hívom a pszichológiai fegyver.iszonyat frusztráló lehet ellene játszani,rég nem volt ilyen védő a ligában,valamiért ez a stílus laimbeer-re emlékeztet,ő is láthatatlanul szurkált mindenkit (a kedvencem amikor odasúg valamit buck williamsnek, az öreg buck ahogy kinyitotta a száját már ment is a technikai.). parker lassan megtanul tempót dobni és akkor majdnem marbury-iverson szint.tavaly pontosan láttuk a döntőben.a többiek meg a legjobb iparosok.az edző meg sajnos a mai kosárlabda szilárd leója.még mindig nem játszák még a kosárlabdát sem szépségre (de az adható el,kétségtelen). szerintem a spurs a bulls utáni éra legeslegjobb csapata. csakazértis go spurs go.

popovich 2008.04.22. 14:04:58

hhatvan:

teljesen egyetértek.ebben az ego-centrikus nba-ben ritka és élményszámba menő egy ilyen szintű teamwork, mint a spursnél.

hhatvan 2008.04.23. 08:07:46

Na már 2-0. 10 fölött csak Gino, Duncan, Parker. Utóbbi PO mvp teljesítménnyel igazi zsebrakéta stílus. kb. 10 layup 5 floater. Nem védekezik a Suns -ugyanez nem fog menni a köv. körben, ha összejön.

popovich 2008.04.23. 12:46:57

khm,khm.... félek phoenixben 2-2 lesz, de eddig megvan!!!

popovich 2008.04.26. 10:48:37

jeeeeeeeeeeesssssszzz!
3-0 szevasztok

perro morado 2008.04.29. 15:58:21

San Antonioban vege lesz.
süti beállítások módosítása