Kevin Garnett ezredes lett

Kevin Garnett, a címvédő Boston Celtics sztárja lett a legfiatalabb kosaras az észak-amerikai profi bajnokság, az NBA történetében, aki ezer mérkőzésen lépett pályára. A bajnoki cím védője második meccsét is megnyerte.

A 24,7 milliós szezongázsijával rekordkereső klasszis 32 évesen és 165 naposan lépett elő ezredessé, megdöntve Shawn Kemp ligacsúcsát, aki 2002 decemberében 33 évesen és 24 naposan jutott el odáig. Garnett a Chicago Bulls ellen 18 ponttal és 10 lepattanóval kedveskedett a TD Banknorth Garden 18 624 nézőjének a jubileumon. A címvédő Boston második mérkőzését is megnyerte.

Hosszabbításos meccsekre került sor Torontóban és Los Angelesben: előbbi helyszínen a kanadaiak, utóbbin a vendég denveriek győztek.

A torontói dráma hőse a hazaiakat erősítő, olimpiai bajnok Chris Bosh lett 31 ponttal. A Torontoban Anthony Parker 23 pontot dobott, Bosh 14 másodperccel a találkozó lefújása előtt 94-96-nál két büntetőből egyenlített.

A félidőben még 18 ponttal vezető Clippers csarnokában pedig főként a Nuggets-sztár Allen Iverson jeleskedett 25 ponttal. Izgalmas hajrát hozott a játéknap memphisi és portlandi derbije is: a Grizzlies Rudy Gaynek az utolsó másodpercben szerzett duplájával gyűrte le az Orlandót. A Grizzlies először nyerte meg a hazai nyitó meccsét, mióta 2001-ben Memphisbe költözött a franchise. Marc Gasol a hazaiak csapatában 10 pontot szerzett, Gay mellett Mayo (17 pont) is villogott. Portlandben azon úszott el az esélyesebb San Antonio sikere, hogy Michael Finley dudaszós kísérlete kipattant a gyűrűről. A Spurs második meccsén is vereséget szenvedett. Hiába dobott Tim Duncan 27 pontot és szedett össze 10 lepattanót, míg Parker 24-11-el zárt, nem sikerült nyerni idegenben. A Blazers a találkozó előtt kötött, a jelenleg sérült Martell Websterrel négyéves szerződést, a csapat egyébként az NBA legfiatalabb alakulata, 24 év és 166 napos átlagéletkorral. Gregg Popovich a Spurs edzője elmondta, hogy továbbra is várni Fabricio Oberto visszatérésére.

Az előző idény legrosszabb csapata, a Miami 26 ponttal verte a Sacramentót, a 20 pontos Dwyane Wade vezette floridaiak utoljára tavaly március 7-én a Chicago ellen nyertek hasonló nagy különbséggel, akkor 33 ponttal.

Elton Brand és Andre Miller vezérletével nyerte idei első meccsét a 76ers. Mike D’Antoni továbbra sem játsztatja a Knicks egykori All-Star játékosát, Stephon Marburyt, aki könnyen lehet, hogy távozni fog a klubtól. Mindenesetre a találkozón hiányoztak Marbury pontjai, a Knicks csak 15-öt szerzett az utolsó negyedben. Érdekesség, hogy a találkozóra 10 dollárért kínáltak 2000 jegyet azoknak a szurkolóknak, akik az MLB világbajnok Phillies mezében érkeztek a találkozóra.

4. játéknap, eredmények

Philadelphia 76ers-New York Knicks 116-87 (31-24, 29-24, 31-24, 25-15)
Legjobb dobó: Brand 24, ill. Crawford 14. Lepattanó: Brand 14, ill. Lee 11. Assziszt: Miller 8, ill. Duhon 7.

Toronto Raptors-Golden State Warriors 112-108 (28-22, 23-28, 24-23, 21-23, 16-12)
Legjobb dobó: Bosh 31, ill. Harrington 26. Lepattanó: Bosh 9, ill. Biedrins 13. Assziszt: Calderon 13, ill. Jackson 5.

Miami Heat-Sacramento Kings 103-77 (22-14, 27-17, 29-16, 25-30)
Legjobb dobó: Wade 20, ill. Douby és Salmons 14-14. Lepattanó: Marion 10, ill. Hawes 11. Assziszt: Wade 8, ill. Salmons 3.

Boston Celtics-Chicago Bulls 96-80 (24-13, 25-18, 21-23, 26-26)
Legjobb dobó: Garnett 18, ill. Rose 18. Lepattanó: Garnett és Perkins 10-10, ill. Noah 13. Assziszt: Rondo 6, ill. Gordon és Hinrich 3-3.

Memphis Grizzlies-Orlando Magic 86-84 (26-25, 17-30, 18-13, 25-16)
Legjobb dobó: Gay 29, ill. Lewis 23. Lepattanó: Arthur 10, ill. Howard 14. Assziszt: Lowry 4, ill. Turkoglu 7.

Los Angeles Clippers-Denver Nuggets 103-113 (28-20, 27-17, 21-31, 18-26, 9-19)
Legjobb dobó: Thornton 30, ill. Iverson 25. Lepattanó: Kaman 15, ill. Martin 13. Assziszt: Mobley és Taylor 3-3, ill. Carter 6.

Portland Trail Blazers-San Antonio Spurs 100-99 (21-22, 30-23, 27-25, 22-29)
Legjobb dobó: Roy 26, ill. Duncan 27. Lepattanó: Przybilla 7, ill. Duncan 20. Assziszt: Roy 7, ill. Parker 11.

(A mérkőzés eredményére kattintva a találkozó összefoglalóját, a legjobb dobóra kattinta a meccs statisztikáit lehet megtekinteni. A bajnokság állása itt, a statisztikai mutatók legjobbjai pedig itt tekinthető meg).

2008.11.01. 11:03 Magic Ryan | Szólj hozzá! Címkék: nba

A bejegyzés trackback címe:

https://zsakoljteiscsorike.blog.hu/api/trackback/id/tr70743607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása