Az első meccs tanulságai


A meccs lement. Nem készültem ki tőle, még nem érzem a playoff izgalmait, még nem is maradtam fent. Előre elkönyveltem a Lakers vereségét, úgyhogy a másodikat már élőben követem, mert ott nyernünk kell (igen, én a Lakersnek szurkolok).

Tanulságok vannak:

1, Kobe Bryant még nem kezdte el a döntőt, ahogy a Lakers sem pörgött fel.
2, Pau Gasol lesz a kulcsjátékos, kifejezetten a védekezésén múlik a siker, ha ő nem hajlandó meghalni egy pattanóért, akkor nagy bajok lesznek. Garnetten védekezni kell, nem lehet leadni ezt a részét. (És az a borzalmas visszajátszás, úristen).
3, Az első meccsen még a Lakers is simán nyerhetett volna, pedig messze nem volt olyan, amilyet szerettem volna.
4, A második meccs Bostonban különleges lesz, azt már nem adja ilyen könnyen a Lakers.
5, Posey egy utolsó féreg.
6, Radmanovic nem tudja megfogni Pierce-t, de Kobe jó válasz volt rá, mert neki eleve többet megengednek, azon kívül védekezni is tud, sőt rögtön csapdázásra védekeztek.
7, KG és Pierce ellen is alapvetően egy nagyon szoros emberfogás kell, hogy megakadályozzák az 1:1-t és a hirtelen felindulásból elkövetett tempókat, viszont így lehet adni egy sávot neki, ahova viszont besegítenek.
8, Pierce visszatérése óriási lelkierőt adott, mivel ő az igazi vezér.
9, Hétmeccses sorozat lesz emberáldozatokkal.
10, LEPATTANÓK - A kulcs. Ennyi második kísérlete nem lehet a Bostonnak
11, KB ellen doc Rivers hatásos védekezést talált ki: nem engedik betörni, mert rögtön 2-3 ember segít be. Ray Allen és a geci Posey mellett a zóna is jó ötlet volt, bár nem hiszem, hogy ez utóbbi ellen még egyszer így lehet dobni.
12, A Bostonnak borzalmasan erős és hasznos volt a kezdője, ráadásul a padról is értékes cserék jöttek be, míg a Lakers híres kispadosai semmit nem mutattak, de semmit.

Öt ok, amiért a Lakers nyeri a sorozatot (Sports Illustrated)>>
Öt ok, amiért a Celtics nyeri a sorozatot (Sports Illustrated)>>

2008.06.06. 20:18 vl | 8 komment Címkék: 2008 nba lakers celtics playoff finals

A bejegyzés trackback címe:

https://zsakoljteiscsorike.blog.hu/api/trackback/id/tr22507343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gj2k 2008.06.06. 20:48:20

Van egy olyan érzésem, hogy ez a 7 meccses döntő ez bejön, csak a Celtics fog nyerni. Amint mondtad, hoszabb a padjuk, és náluk a pályaelőny is. Jack Nicholson idén nem szlopálja a győzelmi pezsgőt, van egy olyan érzésem...

Mourinho már nem a király 2008.06.06. 22:27:21

Hja, pályaelőny fontos tényező lehet.
HA 2-0-all mennek LA-ba. akkor a 3-ik meccsen bármi megtörténhet, onnan meg...
Bár én is inkább azt tippelem, hogy elhoznak 1-1 meccset idegenből, és lesz egy mindent eldöntő 7-ik.

hhatvan 2008.06.06. 23:02:41

Beat LA.

Jasikevicius 2008.06.06. 23:12:22

Szerintem nem Gasolon fog múlni, mert hozza az erős közepeset. Akkor nyer a Lakers ha Kobe emberfelettit hoz, vagy a C-ből nem lesz mindig legalább 3 jó teljesítmény.
Előbbire és utóbbira is nagy a sansz szóval én azt mondom Jack Nicholson meg fogja szopkodni azt a győzelmi pezsgőt :-)
Mi a baj Poseyval? Nem láttam az egész meccset, de nem tartottam sose köcsögnek, mi csúnyát művelt most? Szerintem messze áll még a Bowen-díjtól....

Elek 2008.06.06. 23:20:17

Szerintem meg a Celtics örül majd a végén. Hogy miért? Mert nem egyemberes csapat, mint a Lakers. Ha nem megy Bryantnek, vagy megfogják, mint a Gardenben általában az aktuális ellenfél legjobbját, akkor az így járás tipikus esete forog fenn. Sokkal nehezebb két-három-négy embert kikapcsolni, mint egyet. Bár a pad a Lakersé, a csíkos ruhák alatt is sárga-lila mezek vannak, azért azok a gyűrűk bostoni ujjakra kerülnek majd.

Mr_Master · http://pszichoblog.blog.hu 2008.06.07. 00:56:37

az a helyzet, hogy bármi megtörténhet... én valahogy azt gyanítom, hogy a celtics fog nyerni. egyszerűen jobban ki vannak éhezve a gyűrűkre Allenék.. hacsak nem cseszik el nagyon, akkor kiszenvedik ezt is valahogy... Kobeval bizony meg fog gyűlni a bajuk, de a többieket ki tudják kapcsolni könnyedén ha akarják.
a stratégia fog itt dönteni... (persze phil jackson ebben az egyik legjobb) :)

szpa 2008.06.08. 10:29:15

VL - mi bajod Poseyval? Spec én se vagyok oda érte, vizhordo. semmi több. Ez az 1. meccset feladta a Lakers, a 2. meglesz. A CELTICS nem mutatott semmit amitol el kéne ájulni, a LAL nem pörgött fel, zsenge volt, nem a boston alázta meg. na majd ma

Valuska 2008.06.08. 13:09:08

szpa: mert posey a verőember, és ennyi. beállítják, h üssön, vágjon, a lényeg, hogy fájjon az ellen sztárjának. ja, és emellett mindig színészkedik is. ezért nem szeretem. ő a bowen-iskola ösztöndíjas strébere.
süti beállítások módosítása