Barack Obama kosaras, ráadásul 23-as mezzel

Jó a balkeze, érti a játékot és nagyon ügyesen zavarja össze az ellenfelet azzal, hogy mocsadék szemétségeket suttog a fülébe. Amúgy lehet, hogy ő lesz az Egyesült Államok következő, egyben első fekete elnöke.

A választók gyakran a politikus fontos személyiségjegyének tekintik sporttudását, írja a New York Times tavaly nyári cikke. Kennedy vitorlástudása, Bill Clinton golfbemutatója, Orbán Viktor fociképessége vagy John Kerry szörfleckéje a szemünkben mégis eltörpül amellett, hogy Barack Obama kiváló streetballos, keményen zár el és (csodás lehetőség!) jól használja a könyökét.

 
A kis Obama Hawaiin, a középiskolában lett kosárlabdafüggő, Julius Erving poszterrel a falán ébredt minden reggel (tudják, ő az az ikonikus figura, aki először zsákolt büntetőről). Mégsem az amerikai sztereotípiáknak megfelelő kosaras közegre kell gondolni, ha a nyurga szenátort elképzeljük, amint a büntetősaroknál beleáll a tempóba.

A kenyai apától és fehér mamától született politikus apa nélkül, multietnikus közösségben, de kevés fekete jelenlétében nőtt fel: iskoláiban bőrszínével erősen kisebbségben volt az osztálytársak között. A kosárlabda volt az első lehetősége az életben, hogy kicsit közelebbről, akár könyök-homlok közelből találkozhasson más afroamerikaiakkal. "Legalább a pályán megtaláltam a sajátjaimat" - fogalmazott a New York Times-nak. (Bár a középiskolai csapatát megörökítő fotó nem erről árulkodik.)

A politikus ráadásul még játszani is tud, régi csapattársai szerint magabiztos, kicsit talán túlságosan is (egyikük szerint mindig henceg: "tuti, hogy hallani fogod, ha ő bedobott valamit"), takitkusan használja a könyökét, de korrekt játékos: simán bemondja, ha faultolt, vagy ha róla ment ki a labda. Rickey Green, volt NBA-játékos összekerült vele 2004-ben egy jótékonysági meccsen. "Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem hittem, hogy tud játszani. De egy streetballoshoz képest átlagon felüli, nagyszerű a balkeze és érti a játékot" - mondta.

Sajnos most mással van elfoglalva az egykori, balkezes bedobó, most épp arra készül, hogy megszerezze az Egyesült Államok elnöki címét. Néha játszik egyet, például Kuvaitban a katonai bázison, de most már nem streetballozik Hawaiin a haverokkal a strand mellett. Szállodai edzőtermekben, futópadon rohangászik, és ahogy tavaly júniusban egy tévéinterjúban elárulta, előfordul, hogy éjszakánként a kosarazással álmodik.

Bizonyítékként pedig itt van két videó. Az elsőn a középiskolás Obamát látjuk bal ziccert és büntetőt dobni, 23-as mezben. (Michael Jordan óta szentségtörő a 23-as mez viselése, de elképzelhető, hogy az alábbi videó - amelyről nem tudjuk, mikori - Jordan pályafutása előttről származik.):
  

 

 


A másodikon pedig már mint szenátor vág be egy hármast:
 

 

 

2008.03.04. 00:31 mvmv | 4 komment Címkék: michael jordan híresség kosarazik

A bejegyzés trackback címe:

https://zsakoljteiscsorike.blog.hu/api/trackback/id/tr89362726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Amanitin 2008.03.04. 08:09:15

'De hogy meri felvenni a 23-as mezt?'
'Az elsőn a középiskolás Obamát látjuk bal ziccert és büntetőt dobni (a Michael Jordan óta szentségtörő, 23-as mezben):'

obama két évvel idősebb jordannél ugyebár

pityesz13 2008.03.04. 08:45:54

klassz a cikk, Vera.
szerintem jóval korábbi felvétel, minthogy Jordan-éra kezdődött volna, mert úgy tűnik, nincs 3-as vonal.

Matyko 2008.03.04. 10:07:14

Barack Obama meg David Palmernel is kemenyebb!!! ;)
! BARACK FOR PRESIDENT !

blacklord 2008.03.04. 11:16:05

Egyértelmű, a home of the free and the land of the brave-nek ez a manus kell.
süti beállítások módosítása